A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg az a kormányhatározat, miszerint Magyarország többek között több millió töltényt, több ezer aknalőszert, páncéltörő- és ágyúlőszert szállít az iraki kormánynak "térítésmentesen". A kormány a hivatalos iraki kormánynak küld hadfelszerelést az ország területi egységének biztosítására, valamint az Irakról leszakadó kurd autonóm régiónak is küld hadfelszerelést. A magyar kormány láthatóan egyszerre támogatja az ország területi egységét fegyverrel őrző hivatalos államalakulatot, valamint az arról leszakadni vágyó kurd szeparatista szervezetek autonóm régiójának saját fegyveres erőit.
Hídfő.net | Peshmergák
Peshmergák Észak-Irakban
Az Orbán-kormány az Egyesült Államokkal karöltve intézi ezt a "támogatást" - a szállítást az amerikaiak intézik, a célba juttatást szintén. Korábban a kormány már küldött humanitárius szállítmányt a kurdisztáni régióba, azt követően Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy hazánk konzulátust nyit Erbílben. A város a többek között Irakról is területeket leszakító Kurdisztán fővárosa lesz. Vagyis okkal mondhatjuk, hogy a kormány - vélhetőleg az amerikai külpolitika behatására - egyszerre támogatja az ország területi egységét és annak felbomlását.
Az Orbán-kormány az iraki keresztény közösségek ellen ekövetett terrorcselekmények miatt küld támogatást a kurdisztáni régióba. Ugyanakkor Szíria hivatalos kormányát semmivel nem támogatta Magyarország, amikor a nyugati országok által pénzelt terroristák teljes keresztény falvakat irtottak ki. Ehelyett a kormány a szíriai hatóságokkal szemben pozicionálta magát, hallgatólagosan támogatva a keresztény közösségek elleni agressziót, amiről a külügy említést sem tett.
Az iraki segítségnyújtás esete annyiban más, hogy a MOL jelentős érdekeltségei vannak a térségben, a kormánynak az olajüzlet miatt érdeke mind az iraki, mind pedig a kurdisztáni hatóságoknak nyújtott gesztus. Ezzel szemben Szíriában a magyar kormánynak semmilyen anyagi érdekeltsége nem volt, így a keresztény közösségek sorsa sem foglalkoztatta őket.


http://www.hidfo.net/2014/08/22/iraknak-es-kurdisztannak-szallit-hadfelszerelest-kormany