2014. július 15., kedd

Kína monopolhelyzetbe került a kiberháborúban

A tajvani média szakértői nyilatkozatokat tett közé, miszerint Peking van kezdeményező szerepben a kínai-amerikai kiberháborúban, és az elektronikai hadviselés terén mostanra globális vezető szerepet vívott ki. Bár Kína befolyása gazdasági és politikai téren is emelkedőben van, a kibertér az első színtér, melyen világelsősége egyértelműen megmutatkozik. A Taipei Times című napilap szerint ez a szerep a közeljövőben csak erősödni fog és Kína az elektronikai hadviselésben monopolhelyzetbe kerülhet.
A lapnak Ma Csen-kun, a Nemzetvédelmi Egyetem professzora nyilatkozott. Elmondása szerint a kibertér "meghódítása" Kínában 1992-ben, a kínai internethálózat információs központ létrehozásával kezdődött, ez volt a kormányzat első internetes információgyűjtő platformja.
Hídfő.net | Információs központ
Az elmúlt években az amerikai média egyre gyakrabban hozza, hogy kínai hackerek növekvő mértékben támadnak tajvani és hongkongi célpontokat, emellett az Egyesült Államok informatikai rendszereibe is gond nélkül bejutnak. Kína kiberkémként dolgozó ügynökei közvetlenül a hadsereg alá tartoznak, de katonai célpontok mellett egyre gyakrabban hajtanak végre beavatkozást gazdasági és politikai célpontok ellen, emellett számuk a hivatalos állományban említettnél jóval magasabb. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint a kínai állam fokozott erőfeszítéseket tesz arra, hogy a tehetséges hackereket alkalmi jelleggel felbérelje, majd rendszeres állami megbízatásokkal civilként is a kormány holdudvarában tartsa. Így valójában a szerződéses állományról hivatalosan is elérhető számok sokszorosa azon hackerek száma, akik Kína érdekeit a nemzetközi színtéren nap mint nap képviselik.
Az ilyen személyek bár nem állnak szerződéses formában semmilyen állami szerv szolgálatában, a kormány nemzetközi konfliktusok esetén kiemelkedő bérezést biztosít számukra alkalmi munkákkal.
A kibernetikai hadviselés témája és az erőviszonyok alakulása az elmúlt hónapokban különösen kényes kérdéssé vált, miután Peking és Washington több alkalommal is elektronikus kémtevékenységgel vádolta meg egymást. Májusban az amerikai igazságügyi minisztérium öt kínai állampolgár ellen emelt vádat internetes ipari kémkedés miatt, majd a kínai hadsereg vezérkari főnöke bejelentette, hogy az Egyesült Államok a világ legnagyobb kibertolvaja, tevékenysége pedig minden szabadságszerető ország informatikai rendszereire veszélyes. Az amerikai kormány szerint Kína az ipari kémkedés és szellemi tulajdon eltulajdonításának legaktívabb országa, Peking ugyanakkor arról számol be, hogy Kína a Pentagon kibernetikai parancsnokságának és a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) állandó célpontja, így rá van kényszerítve, hogy a szükséges ellenlépéseket megtegye.

http://www.hidfo.net/2014/07/15/kina-monopolhelyzetbe-kerult-kiberhaboruban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése