“Készek vagyunk teljesjogú partnerekként a konstruktív párbeszédre az USA-val és az Európai Unióval, valamint a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben együttműködni nemzeti szuverenitásunk tiszteletben tartása mellett”-jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Összoroszországi Ifjúsági Fórumon megtartott beszédében.
Rusya Dýþiþleri Bakaný Sergey Lavrov
Hazánk szuverenitása, önálló külpolitikájas nem képezi alku tárgyát”-emlékeztetett Lavrov Putyin elnök korábbi kijelentésére.
Ha a nyugati partnerek nem kettős mércét akarnának ráerőszakolni a világra, ha a NATO nem törekedne konfrontációra úgy is, hogy Oroszország határain sorakoztatja csapatait, ma nem kellene beszélnünk orosz-ukrán válságról. A Nyugat a terrorizmust saját, erkölcstelen céljaira használja, miközben Oroszországot vádolja terrorizmussal. Hiszen mit csináltak Líbiával, Szíriával és Irakkal? Munkálkodásuk eredményeként életre kelt az Iszlám Állam. Al-Kaida, vagy a tálibok támogatása szintén ugyanez volt, csakhogy gyengítsék a Szovjetuniót. Semmi nem változott. Mostmár csak az IÁ van, amely gyártja a maga félelmetes térképeit. Afganisztántól Portugáliáig terjedő határokkal hirdet kalifátust. A Nyugat erkölcstelen módon saját céljaira használta ezeket a sötét és gonosz erőket, és most bajban van, mert már nem tudja befolyásolni.
A Nyugat történelmi dominanciájának korszaka véget ért. Nem akarják ezt tudomásul venni, és mindenféle szankciókkal igyekeznek ezt a dominanciát még fenntartani-de már egy új központ jött létre az ázsiai-Csendes-óceáni térségben. Megpróbálják a dominanciát csellel, káosz szításával, fegyveres terrorizmus táplálásával fenntartani, de ez már nem működik!-fejtette ki Oroszország álláspontját Szergej Lavrov.


https://balrad.wordpress.com/2015/08/24/lavrov-beolvasott/