2014. július 6., vasárnap

Megmutatta magát az ISIS láthatatlan vezére

Eddig csak egy igazolványképről ismerték Abu Bakr al-Bagdadi sejket, az ISIS nevű szunnita terrorszervezet hírhedt vezérét, ám most megmutatta magát a nyilvánosságnak egy videón, írja a BBC.
Az Irak középső részét szinte pár nap alatt elfoglaló, radikális csoport eddig láthatatlan vezetője Moszulban tartott beszédet a híveinek, akik olykor embereket feszítenek keresztre, és radikális nézeteik terjesztésére aktívan használják a közösségi oldalakat  is.

Az al-Kaidánál is veszélyesebbek

A szélsőséges szervezet egy hete jelentette be, hogy önálló országot hoz létre Iszlám Kalifátus néven, a kalifátus vezetőjének pedig Abu Bakr al-Bagdadit nevezték ki. Az iraki területek mellett a csoport több szíriai régiót is az ellenőrzése alatt tart:  elfoglalták többek között a Deir ez-Zór tartományban fekvő al-Tanak olajmezőt is.  
Az Irak és Szíria területén létrehozott kalifátus miatt azonban az ISIS magával az al-Kaidával is szembe került: Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida vezetője állítólag azt akarta elérni, hogy az ISIS hagyja Szíriát az al-Nuszra Front nevű csoportnak, és koncentráljon kizárólag Irakra, ebbe azonban nem egyeztek bele.
Az ISIS és az al-Kaida között nem csak az okozott nézeteltérést, hogy egymással versengve akarják vezetni a dzsihádot, hanem komoly különbségek vannak köztük a stratégiájukat, a taktikájukat és az iszlám hatalomgyakorlásról vallott nézeteiket tekintve. Arról sem teljesen ugyanúgy gondolkoznak, hogy milyen ritmusban és mértékben kell bevezetni az iszlám törvénykezést az elfoglalt területeken, meg kell-e ölni minden síitát, és, hogy joga van egy csoportnak az összes többi felett uralkodni. Az ISIS radikálisabb, és nem ismer kompromisszumot.

Csapataik harcban állnak

A radikális szervezetnek a feltételezések szerint legfeljebb 10.000 fegyverese lehet. Bár folyamatos harcok dúlnak több általuk elfoglalt területen is, az iraki kormányerők még nem indítottak átfogó offenzívát ellenük. Pedig már orosz vadászgépeket is beszereztek, hogy ezzel szorítsák vissza a terrorszervezetet, az Egyesült Államok pedig további 200 katonát küldenek Irakba a bagdadi nagykövetség és a repülőtér védelmének megerősítésére.
Irak eddig nem kért fegyvert Irántól, de ha így tenne, Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter-helyettes szerint számíthatnak a segítségükre.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése