„Magyarországon zéró tolerancia van, így ha korrupció gyanúja merül fel, és bizonyítékok kerülnek elő, akkor a magyar hatóságoknak kötelességük lépni az ügyben.”
- mondta Orbán Viktor miniszterelnök októberben Brüsszelben. Ennél kevésbé igaz dolgot nehéz lenne a magyar korrupcióról állítani. Bizonyos rendszereket kifejezetten azért alakított ki, és működtet a politika, hogy a korrupciót elfedjék az állampolgárok elől.
A vagyonnyilatkozatok elvileg arra jók, hogy a választott vagy kinevezett tisztségviselők anyagi helyzetét ellenőrizni lehessen. Olyan emberekét, akik a közösség ügyeiről döntenek, és akiknek a döntéseit magánérdekek nem befolyásolhatnák. A lényeg, hogy látszódjon, mennyi pénze van valakinek a közéleti pályája elején, és aztán hogyan gyarapszik a vagyona, amíg politikai / köztisztviselői karrierje tart. Így látszik az is, ha valaki gyorsabban gazdagodik, mint azt legális jövedelme lehetővé teszi. És ha gyorsabban gazdagodik, akkor logikus, hogy valamilyen más csatornán is kap pénzt, jó eséllyel illegális csatornán, éppen azért, hogy ne a közérdeknek megfelelően döntsön, hanem más érdekek szerint.
A magyar rendszer tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a fenti módon leleplezze a korrupciót. Részben azért mert rossz szabályok szerint működik, részben pedig azért, mert a szabályok megsértésének gyakorlatilag semmilyen komoly következménye sincs.
Jó példa a parlamenti képviselők tartozásainak ügye.
A képviselői vagyonnyilatkozatban csupán a tartozások összegét kötelező feltüntetni. Pedig nagyon is erős közérdek fűződik hozzá, hogy nyilvános legyen: a politikus milyen banktól, és főleg milyen feltételekkel kapott kölcsön pénzt. Az 1990-es évek végén a Postabank-botrány részben arról szólt, hogy a bank VIP-listáján szereplő emberek, köztük fontos döntéshozók kedvezőbb kondíciókkal kaptak hitelt, mint bárki más. Nem nehéz elképzelni, hogyan korrumpálható valaki azzal, hogy nagyon kedvező feltételekkel kap hitelt.
Ennél is súlyosabb, amikor a képviselők csak annyit tüntetnek fel, hogy „magánszemélynek” tartoznak, de azt nem kell bevallaniuk, hogy pontosan kinek, milyen feltétlekkel. Mintha mindegy lenne, hogy a politikust egy Portik Tamás kaliberű figura segíti ki, amikor pénzre van szüksége, vagy mondjuk egy olyan vállalkozó, akiknek cégei számára kedvező döntéseket hoz a Parlamentben.
Ugyanígy problémásak a házastársak és eltartottak vagyonnyilatkozataira vonatkozó szabályok is.
Nekik is vagyonnyilatkozatot kell tenniük, mint a képviselőknek, de az ő bevallásuk nem nyilvános. Így a politikus simán el tudja titkolni a gazdagodását egyszerűen azzal, hogy a családtagjai nevére íratja vagyonának egy részét.
A nem nyilvános vagyonnyilatkozat logikája az, hogy nem sérülnek vele a nyilatkozattevő magánélethez fűződő jogai, a bevallást viszont egy független, hozzáértő testület vizsgálja, ami jelzi, ha visszaélés nyomát találja.
Magyarországon a döntéshozók rokonainak magánéletét többnyire sikeresen védi a rendszer, ezzel szemben a visszaélések jelzésére tökéletesen alkalmatlan.
Az ilyen „zárt” vagyonnyilatkozatok ugyanis egy országgyűlési képviselőkből álló parlamenti bizottsághoz kerülnek, ahol a pont azoknak az embereknek kellene ellenőrizni a dokumentumokat, akik leadják őket. Sőt, a családtagtok vagyonnyilatkozata egészen addig a bizottság tagjai előtt is zárt, míg valamilyen eljárás miatt nincs alapos okuk megnézni, hogy mi van a papírokban (94.§/3). Ez persze teljesen kifordult logika, hiszen éppen, hogy bele kellene nézniük a dokumentumokba, hogy eldönthessék, nincs-e gyanús vagyonosodás, és emiatt szükség eljárásra.
Ráadásul a törvény szerint (94.§/4) vagyonnyilatkozati eljárás csak akkor indítható, ha valaki “konkrétan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát“, de mivel a családtagok vagyonnyilatkozata egy ilyen eljárás előtt nem nyilvános, ezért az ő esetükben ez egész egyszerűen lehetetlen feladat.
Olyan ez, mintha a rendőrség csak azután hallgathatna ki egy bűnözőt, hogy az már beismerte, amit elkövetett, és a vallomásból a kihallgatás előtt a rendőrök pontosan tudnak idézni, miközben elég valószínűtlen, hogy bármit beismerjen egy gyanúsított, mielőtt a rendőrök egyáltalán kihallgatták volna.
A rendszert úgy találták ki, hogy minimális legyen az esélye a politikusok lebukásának.
A tempót jól mutatja, hogy ebben a ciklusban a vagyonnyilatkozatokkal is foglalkozó mentelmi bizottságnak eddig egyetlen nyilvános ülése sem volt, bár egy esetben csak részben volt zárt a megbeszélés.
Látható, hogy a vagyonosodás könnyen eltitkolható a választók elől, de akkor sincs baj, ha ez nem sikerül.
Ha kiderül, hogy valami hiányzik egy vagyonnyilatkozatból, a képviselő rosszul emlékszik a lakása méretére, vagy arra, hogy pontosan mennyit költött a vásárlásra, akkor egyszerűen módosítja a nyilatkozatát, és a dolog el van intézve. Eddig nem nagyon kellett komoly következményekre számítania annak, aki véletlenül kihagyott valamit, vagy rosszul emlékezett. Amikor pedig kiderült, hogy valaki többet költött, mint amennyit kereshetett, akkor egyszerűen azt mondta, hogy családi / baráti kölcsönt kapott (amit a fentiek miatt ugye lehetetlen ellenőrizni), és már el is volt intézve a dolog.
Csak pár példa a nehezen ellenőrizhető eladósodásra:
Szijjártó Péter (Fidesz): 45 millió forint tartozás „szülőkkel szemben”.
Lázár János (Fidesz): 27 millió forint „családi kölcsön”, mellette 32,5 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Kósa Lajos (Fidesz): 20 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás, mellette 17 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Pesti Imre (Fidesz): 20 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás, mellette 2,5 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Velez Árpád (MSZP): 20 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás.
Lezsák Sándor (Fidesz): 19.5 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás, mellette 21,7 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Rogán Antal (Fidesz): 16,8 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás, mellette 30 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Gelencsér Attila (Fidesz): 12,5 millió forint “család magánkölcsönszerződés alapján”.
Farkas Flórián (Fidesz): 11 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás, mellette 5,1 millió forint pénzintézettel szembeni tartozás.
Seszták Miklós (KDNP): 9 millió forint magánszemélyekkel szembeni tartozás.
Ilyen cinikus gyakorlat és kiskapuk mellett még akkor sem érnek semmit a vagyonnyilatkozatok, ha egyébként a magyar szabályozás világviszonylatban nem számít elmaradottnak.
(Forrás: kíméljük)