Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2014. november 5., szerda
Donbasszi harctéri összefoglaló
Donbassz frontjain már teljesen helyreállt a “rend”! Nyalókakirály a tegnapi kijevi “pánikgyűlésen” teljes kitartásra szólított fel, és bejelentette: “Mariupolt, Dnyepropetrovszkot és Harkovot nem adjuk!”
A donyecki repülőtér területén a szembenálló felek tegnap kora délután tankokat vetettek be. Bár ez többnyire latortankok megjelenését jelentette, hiszen a népköztársaságiak ilyen holmik alkalmazásától eléggé tartózkodnak. Estére a harc elült. Eredményéről csak annyit, hogy minden maradt a régiben.
Tegnap késő délután Donyeck fölött megjelent Nyalókakirály légierőmaradékának egy SzU-24 – es gépe. Nem sokáig időzött, és semmit sem csinált.
Donyeck peremkerületeit elérte a valcmanista latortüzérség.
Avgyejevkánál délutántól késő estig tartottak az összecsapások. Valcman latorjai a város lakótelepeire, az épületek közé menekítették tankjaikat és egyedeiket.
Valcman “”Krivbassz” latorzászlóaljának parancsnoksága azt jelentette rádión a főnökség felé, hogy késő estére a frissen leszállított páncélostecnikájuk az utolsó szálig megsemmisült a népköztársaságiak tüzérségének vetőgépeitől.
Késő délután a bérgyilkosok tüzérsége dühödten kezdte lőni Artyemovszk határából Gorlovkát.
Gyjebalcsevo alatt a latortüzérség – megfigyelések szerint – vad lövöldözésbe kezdett, de senki nem tudta kifürkészni, hogy mi is volt a célpont? Mára virradó éjszaka viszont Kirovszkojét ebből a körzetből “sikeresen” támadta a zsoldostüzérség. A városban civilek haltak meg.
Dokucsajevszk környékéről a milicisták tegnap délutántól késő estig három alkalommal lőtték a Volnovaha környéki zsoldosgyülekezetet “Grad” vetőgépekkel.
Az este folyamán a milicisták aknavetőkkel megsemmisítettek egy Mikolajevka melletti latorposztot. Nagyjából ezzel egyidejűleg a bérgyilkosok sorozatvetőkkel lőtték Jelenovkát.
Pavlopolnál délután kezdődött az összecsapás, ami éjjel két órára csitult le. Az eredmény döntetlen.
A Krasznoarmejszkoje és Oktyrjab környéki latorcsoportosulások késő estére komoly gyászba borultak. Tegnap délutántól kezdve a népköztársasági tüzérség folyamatosan ágyúzta őket.
Komszomolszk mellett sem unatkoztak a latrok. Állandó fedezékkeresgéléssel töltötték délutánjukat és estéjüket. Ma hajnalban pedig ugyanezzel a tevékenységgel kénytelenek foglalkozni.
Peszkinél tegnap késő estig heves harcok dúltak. Tankok égtek mindkét oldalon. Este aztán a valcmanisták elkezdték lőni Szofjevkát.
Mariupolnál nincs véltozás. A városba bezárt latrok két orosz repülőgéphordozót vizionáltak az Azovi – tengeren. A külvárosba rejtett latortüzérség Szartanát és és Talakovkát lőtte.
Északon mára virradóan Kemerovot lőtte a latortüzérség. Civil halottjai vannak a támadásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése