Máris csúszik szét a frissen felújított esztergomi vasútvonal egyik állomásának peronja. Ez az a vasútvonal, ahol 44 milliárd forint ment el, de ezernyi hibával adták át a beruházást.
Szétcsúszott vasúti megállóról jelentek meg fotók a 10-es út nevű Facebook-csoport oldalán. A felvételek a leírás szerint a solymári Szélhegy megállóhelyen készültek, és látható rajtuk, ahogyan a peron térkő-téglái már morzsolódnak le a mellette lévő töltésen, ráadásul a védőkorlát is kezd ledőlni. A balesetveszélyes helyszínt MÁV Kábel feliratú sárga szalaggal próbálják elkeríteni.
A képeket feltöltő felhasználó egy korábbi felvétele szerint korábban feltöltötték a töltés oldalát, ez kezdett most el engedni. A képek alatti kommentfolyamba Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastrukrúra-fejlesztő szóvivője is bekapcsolódott, és azt közölte, hogy jelezték a hibát a kivitelezőnek, aki elismerte, és október 31-ig helyre kell állítania a problémát.
megá
(HVG)
Bal-Rad komm: 44 milliárd forint, és rekordhosszú idő! 53 kilométer hosszan. És amely felújított-ám villamosítás nélküli vonalon-az eddigi 91 perces menetidő mindössze 5 perccel lett rövidebb. Igen, öt perccel. A felújított pályán repeszt naponta egy gyorsított vonat is, arcletépő 50 km/h-s sebességgel! Ráadásul kevesebb helyen áll meg, és már 73 perc alatt elér Esztergomba. Ha nincs nagy hideg, vagy nagy meleg. És ha nem esik eső vagy hó. És ha nem szitál köd. És nincs szembeszél!
A megálló meg azért csúszik széjjel, mert ilyen vad iramban száguldoznak ott a vonatok! Oszt’ szétrázzák a talajt! Szólni kell a MÁV-nak, hogy csak csendben, lassan! Levegőben járva!