Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke kijelentette; a NATO legutóbbi csúcstalálkozója óta végleg elhagyta korábbi védelmi doktrínáját, és demonstratív jelleggel kinyilvánította Oroszország elleni offenzív céljait. Ha nincs más lehetőség a háború elkerülésére, Magyarország ki kell lépjen a NATO szervezetéből.
Gyöngyösi Márton nemzetközi sajtóorgánumoknak adott, az atlantista fősodorba gyakran nem illeszkedő nyilatkozatait idehaza rendszerint figyelmen kívül hagyja a sajtó, miközben a politikus az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnökeként nagy mértékben árnyalja más országok lakosságának Magyarországról alkotott képét. Amikor egy nemzetközi sajtóorgánum október 23-án arról számol be, hogy Magyarországon a legerősebb ellenzéki erő politikusa a NATO-tól való függetlenedés lehetőségét veti fel, más országokban okkal feltételezhetik, hogy Magyarországon a forradalom emlékezete lassan átlényegül, és napjaink függetlenedési törekvései már az euro-atlanti katonai tömb ellen irányulnak. A hazai sajtót szemlélve azonban nyomokban sem találkozhatunk ilyesmivel.
Október 21-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy a NATO fokozott katonai jelenléte Magyarországon nem Oroszország ellen irányul, és nem fenyegeti a magyar-orosz kapcsolatokat. A NATO új parancsnoki központja Magyarországon, a hullámokban több ezer amerikai katona érkezése, az amerikai páncélos haderő és légierő jelenléte Magyarországon a külügyminiszter szerint nem fenyegeti egy olyan országgal ápolt kapcsolatainkat, amellyel szemben a NATO vezetői jelenleg is háborús retorikát folytatnak. Gyöngyösi Márton szerint azonban a NATO csak ürügyként használja az ukrán válságot arra, hogy fokozza katonai jelenlétét az orosz határ mentén.
Mindezt nehéz is lenne megkérdőjelezni: Magyarország ugyanis csak egyetlen ország a NATO által épített frontvonalon, amely a Norvég-tengertől a balti országokon át Lengyelországon, Ukrajnán át a Fekete-tengerig húzódik (az orosz határ mentén), majd Törökországon át a szíriai-iraki háborús övezetben folytatódik, és jelenleg mindegyik frontországba özönlenek az amerikai csapatok. Mindezt nehezen lehet nem háborús készülődésnek nevezni.
Eközben mindinkább láthatóvá válik, hogy Magyarországon nincs olyan politikai erő, ami határozottan állást foglalna hazánk NATO-tagságával szemben – sőt, lassan már az uniós tagsággal szemben sem. Vona Gábor az Alfahír hasábjain megjelentetett publicisztikában maga is elismerte, hogy hazánk NATO-tagságának megítélése már a Jobbikban is vita tárgyát képezi. “A NATO-hoz való viszonyunk feszegetése pedig még ennél is veszélyesebb kérdés, hiszen egy hirtelen mozdulattól Magyarország könnyen válhat fordított Ukrajnává.” A pártelnök hangsúlyozta; “egy felelős néppártnak éreznie kell az ideális és a reális közötti határvonalakat”, mert “ez az érzék különböztet meg egy „kamasz” rétegpártot egy felelős, felnőtt néppárttól.”
A pártvezetők realizmusa, és a kormány konfliktuskerülése azonban nem változtat azon a tényen, hogy Magyarországon a lakosság tekintélyes része elutasítja a NATO-tagságot. Egy demokráciában pedig, ahol az éppen aktuális pártok nem tudják megjeleníteni a lakosság jelentős hányadának elvárásait, ott politikai vákuum van, és új párt jöhet létre.

http://www.hidfo.ru/2015/10/magyarorszag-ki-kell-lepjen-a-nato-bol/