Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója fogja finanszírozni lánya kampányát az elnökválasztást megelőzően, annak ellenére, hogy korábban kizárták a pártból.
Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front jelenlegi vezetőjének apja a Cotelec pénzintézet elnöke, ami korábban gyakran nyújtott anyagi segítséget a pártnak, és ez a jövőben sem fog változni, annak ellenére, hogy az idősebb Le Pent kizárták a pártból – írja a Le Parisien francia napilap.
A családi konfliktus miatt az anyagi támogatás elmaradása Marine Le Pen elnöki kampányát veszélyeztette volna, hiszen a párt nem tudta előteremteni a választási kampányhoz szükséges mintegy 30 millió eurót. A francia bankok ideológiai okokból nem adnak hitelt a Nemzeti Frontnak, külföldi bankoktól való hitelfelvételt követően pedig politikai ellenfelei azzal vádolták a pártot, hogy azt Moszkvából pénzelik.
Jean-Marie Le Pen a Nemzeti Front 1972-es megalapítása óta, egészen 2011-ig volt a párt vezetője. 2015-ben tagságát felfüggesztették, majd kizárták a pártból. Lánya, Marine Le Pen 2011 óta irányítja a pártot. Az idősebb Le Pen-t antiszemitizmus vádjával zárták ki a Nemzeti Frontból, miután azt mondta, hogy a gázkamrák csak a második világháború történetének apró részletei voltak, és nem ez a legfontosabb kérdés Franciaország számára.


http://www.hidfo.ru/2016/09/az-idosebb-le-pen-fogja-penzelni-lanya-elnoki-kampanyat/