Tegnap a “Közfelháborodás Napja” címszó alatt megkezdődött Orbán Viktor számára a “Végjáték a Duna mentén” előadássorozat. Tegnap este tíz óra tájban világossá válhatott számára, hogy a Kossuth – tér már nem az övé!
NEM TANULT, ÉS EZ LETT A PÁVATÁNC – JÁTÉK VÉGE!
Amerikai és EU – s zászlókkal felszerelt, általa felbőszített – de a fejére vágyók által felhergelt tömeg zúgott – morgott tegnap este a Kossuth – téren!
A rendszerváltás óta először – paradox módon az amerikai és uniós zászlók alatt – szociális elégedetlenkedő tömeg háborgott Orbán ellen. Rendszerének távozását követelve! Ami értelemszerűen az Orbán – rezsim leváltását jelenti egy neoliberális rezsimre!
Orbán rendszerének oszlopa – a parlamenti kétharmad – úgy felszívódott tegnap késő délutánra, mintha a soktornyos nagy palotában soha nem is lettek volna jelen. Elinalt a gyáva banda! RENDŐRÖKRE BÍZVA A DOLGOKAT!
A rendszerváltás óta először kellett a magyar Parlament épületét rendőri erővel megvédeni tömegtől! Szerencsére nem folyt vér. A rendőrök – akik egyetértettek a tüntetőkkel – most megoldották.
Orbán pedig eközben sehol! Majd a szokásos péntek reggeli rádiós szónoklatában eltréfálkozza a dolgokat. Pedig a tréfának már lejárt az ideje! Érzékeli ezt mindenki, csak ő nem! Elkényelmesedett! Így aztán lemaradt. Csak kullog az események után, amit pedig maga idézett elő!
Figyelmeztettük: BAJ LESZ!
Nyilvánvaló, hogy kampányrendezvény zajlott tegnap. A hétvégi időközi parlamenti választás előkészítése. Orbán kétharmada a tét! Ha megnyeri a hétvégét – akkor az lesz a baj! Ha elbukja – az lesz a baj!
Orbán kétharmada a tét?
Dehogyis! Magyarország léte a tét! Amit Orbán pávatáncra tett fel! Lepontozódott az előadás, még mielőtt Orbán befejezte volna.
Holnap külügyére Moszkvába megy egy kis kiábrándításra, miközben ő maga Maradék – Ukrajna megbízott helytartójával bótol telefonon keresztül.
A miniszterelnök biztosította Valcmant afelől, hogy Magyarország megbízható partnere Maradék – Ukrajnának, teljes mértékben támogatja szuverenitásának és területi épségének megőrzését, hiszen véleménye szerint éppen ez a záloga a stabilitásnak és a jószomszédi kapcsolatoknak.
A felek megállapodtak abban, hogy rendszeres párbeszédet folytatnak erőfeszítéseik összehangolása érdekében.
Normális viselkés ez Magyarország – a MI ORSZÁGUNK – miniszterelnöke részéről? Aligha!
Figyelmeztettük Orbán Viktort!
Ám ő a jelek szerint meg van győződve arról, hogy a bölcsek köve az ő zsebében van. Pedig az a kő, amiről ő azt hiszi hogy a bölcsek köve – az bizony nem fér a zsebébe. De már a bokájára rákötözték!
Csak az a baj, hogy az a kő Magyarországot – A MI ORSZÁGUNKAT – is vele együtt húzza le a víz alá!
Ma este Pesten az Üllői úton néhányan talán tudják jelezni: talán mégiscsak megérdemelne ez a picinyke ország egy mentőövet!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/18/vegjatek-a-duna-menten/