2014. október 9., csütörtök

Több mint 35 000 éves, ember alkotta

Az ázsiai barlangfestészet legalább olyan régi, mint a híres európai alkotások – állapította meg egy szerdán megjelent tanulmány. Eddig Európát tartották a művészetek bölcsőjének.

Az ausztrál Wollongong Egyetem kutatói Anthony Dosseto vezetésével az indonéziai Celebesz-sziget hét barlangjának tizenkét festményét vizsgálták meg. Ezeknél az alkotásoknál emberi kéz volt a sablon a sziklafalon, ennek a körvonalait húzták ki festékkel. Megvizsgáltak két, a sertés és a szarvas keverékére hasonlító állatot, a babirusszát ábrázoló festményt is – olvasható a brit Nature tudományos lap friss számában.

Ezeket a barlangrajzokat már több mint 50 éve felfedezték, koruk meghatározásával azonban nem foglalkoztak alaposan. Úgy vélték, a helyi klíma miatt legfeljebb 10 ezer évet bírnak ki a képek.
Celebesz



A festményekre rakódott, leheletfinom ásványi üledék korát a tudósok az úgynevezett uránsorra épülő módszerrel határozták meg. Ez az eljárás a radioaktív lebomlást méri. A minimális kort állapítják meg vele, tehát a festmények ennél akár régebbiek is lehetnek.

A 40 ezer éves, vörös festékkel körvonalazott kéz a tanulmány szerint a legrégibb ismert ilyen típusú ábra lehet. A babirussza képén jól kivehető a négy láb, a fej és a farok, a festmény legalább 35 400 éves.

„Bebizonyosodott, hogy mintegy 40 ezer évvel ezelőtt, a pleisztocén korában az eurázsiai világ mindkét végpontján az ember barlangok falára festett. Eddig Európa számított a történelem előtti művészetek bölcsőjének” – olvasható a tanulmányban.

Wil Roebroeks, a holland Leideni Egyetem kutatója szerint az eddig ismert legrégibb, 37 300 éves barlangrajzot az észak-spanyolországi El Castillo-barlangban fedezték fel. A legősibb állatábrázolásnak, egy rinocérosz faszénrajzának korát 35 300 és 38 800 év közé teszik, ezt a franciaországi Chauvet-barlangban találták meg.

A tanulmány szerzői szerint két magyarázat adódik: lehetséges, hogy az ősi embercsoportoknál egymástól függetlenül fejlődött ki a barlangi festészet, ám az is, hogy a homo sapiens már azelőtt tudott festeni, hogy Afrikából elindult volna, hogy az egész világot meghódítsa.
MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése