Tegnap reggel jelentette be az ukrán média, hogy feloszlatják az Ajdar - főként a Jobb Szektor tagjaiból álló - önkéntes alakulatot. A kormány úgy gondolta, hogy az orosz lakosság terrorizálására felszerelt nemzetiszocialista szervezet leteszi majd a fegyvert, miután az atlantista kormány bejelenti, hogy már nincs rájuk szükség. Az események azonban fordulatot vettek, és újra bebizonyosodott, hogy Kijev mostanra nem tudja kontroll alatt tartani az országban működő félkatonai szervezeteket, amiket jobb híján a fronton akart elvéreztetni. Az Ajdar fegyveresei, a határozat kiadását követően, órákon belül gyülekezni kezdtek a védelmi minisztérium épülete előtt Kijevben, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra.
Hídfő.net.ru | Ajdar Kijevben
Mivel az atlantista kormánynak a nyugati csapatokon kívül nincs semmilyen támasza Ukrajnában, az Ajdar pillanatokon belül elérte célját. A védelmi minisztérium épülete előtt nem kényszerítették fegyverletételre az alakulatot, ehelyett a kormány megváltoztatta "álláspontját", és felszerelik az Ajdar különítményt minden szükséges fegyverezettel, hogy inkább a fronton maradjanak.
Az ukrán védelmi minisztérium közleményt adott ki, miszerint az Ajdar zászlóaljat megerősítik, és a hadsereg felszereléseiből megkapnak mindent, amire szükségük van. Az alakulat vezetőit leváltják, az Ajdart a továbbiakban nem a kormány által kijelölt személyek vezetik, hanem a Jobb Szektor soraiból kikerült személyek. A védelmi minisztérium közleménye szerint (mi mást mondanának?) a személycserék nem a zászlóalj személyi állományának nyomására történtek.
Az Ajdar önkéntes alakulat az Ukrán Fegyveres Erőknek alárendelt katonai struktúra, ami a védelmi minisztérium "irányítása" alatt vesz részt az orosz szabadságharc leverésében. Megalakítására azt követően került sor, hogy 2014 február végéig, az EuroMajdanból kinövő utcai harcok során amerikai zsoldosok és hazai szélsőjobboldali szervezetek eltávolították a hatalomból az ukrán kormányt. Az utcai harcokat egy a nyugati országok által azonnal elismert atlantista kormány beiktatása követte, a "felhasznált hazai anyag", vagyis a kormány eltávolítása során felfegyverzett szélsőjobboldali szervezetek pedig nemkívánatossá váltak Ukrajnában. A kijevi kormány úgy próbálta bebiztosítani saját hatalmát, hogy a felfegyverzett jobboldali szervezeteket besorozta és elküldte a frontra meghalni.
A Donyecki és Luganszki Népköztársaság területén mostanra a Jobb Szektor több száz tagja halt meg, többségében fiatalok, és sokan közülük nem élték meg a 18. életévüket. A Jobb Szektor tagjai rendre arról számoltak be, hogy az ukrán katonai vezetés a front legveszélyesebb területeire küldi őket, ahol ellátmányt, erősítést nem kapnak, és a felettesek nem válaszolnak semmilyen rádióüzenetre. A frontra küldöttek számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány szándékosan meghalni küldte őket oda, emiatt tömegesen hagyták el a frontot a Jobb Szektor besorozott tagjai, az ukrán hatóságok pedig eljárásokat indítottak a frontról hazatérő fiatalok ellen.
2014 augusztusában Dimitrij Jaros, a Jobb Szektor vezetője megfenyegette a kijevi vezetést, hogy amennyiben nem szünteti be a rendőrség a Jobb Szektor tagok elleni büntetőeljárásokat és nyomozásokat, és nem engedik szabadon a börtönökből a már letartóztatott tagokat, az akkor még a fronton harcoló Jobb Szektor zászlóaljak Kijev ellen vonulnak.
Hídfő.net.ru | Dmitrij Jaros
A Jobb Szektor már több alkalommal tartott erődemonstrációt Kijevben a minisztériumok épülete előtt, és minden alkalommal láthatóvá vált; a kormánynak nincsen ereje ahhoz, hogy erőpozícióból leszámoljon a fegyveres ellenzékkel.
2014 áprilisában a kormány egyszer már be akarta tiltani a Jobb Szektort, akkor a szervezet fegyveresei a Legfelsőbb Bíróság épülete elé vonultak, hogy erőt mutassanak és ezzel megakadályozzák a szervezet betiltását. Később Dimitrij Jaros, a Jobb Szektor vezetője megállapodott a védelmi minisztériummal, hogy a szervezetet integrálják az ukrán hatalmi struktúrákba. A Jobb Szektor csoportjait beépítették az ukrán hadsereg, a belügyi erők és az Ukrán Biztonsági Szolgálat struktúráiba, majd visszaküldték őket a frontra meghalni.
A kijevi atlantista kormány azonban sokadszori próbálkozásra sem tudott leszámolni a fegyveres belső ellenzékkel. A Jobb Szektor tagjai - most épp az Ajdar zászlóalj részeként - újra Kijevben vannak és erőt demonstrálnak. Akik eddig túlélték, azok nagyrészt közel egy éves harctéri tapasztalattal rendelkeznek. Az atlantista kormányt eközben se az ukrán katonák, se a rendőrség nem támogatja, Kijev emiatt nem meri utasításba adni a Jobb Szektorral szembeni közvetlen fegyveres konfrontációt.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/31/fel-akartak-oszlatni-az-ajdar-zaszloaljat-fegyverrel-vonultak-vedelmi-miniszteriumhoz