A déli frontszakaszon nyugtalanabb a helyzet, de világrengető összecsapások ott sem voltak. Az éjszaka pedig egyenesen nyugodalmas volt.
A helyzethez hozzátartozik az is, hogy Nyalókakirály tudtára adta a NATO: Egyelőre kívül tágasabb Maradék-Ukrajnának. És persze rövid időn belül várható, hogy a “normandiai négyek” ismét összetalálkoznak.A hírek szerint Párizsban. A legmagasabb szinten! Nyalókakirály addig legalábbis nem mer emberkedni Donbassznál!
Sirokinonál volt tegnap délután egy kisebb adok-kapok. A valcmanista martalócok ugyanis visszaszivárogtak a puffertóna nyugati határán lévő romfaluba, és onnan elkezdtek aknavetőzgetni a népköztársaságiak felé. Az ügy miatt nyafogás tört ki Kijevben, mert három lator ott hagyta a fogát Sirokino romjai között. A milícia ugyanis visszalőtt!
Panaszkodik a DNR! Eduard Baszurin közölte, hogy Nyalókakirály martalóchordája a tűzszünet csendjét kihasználva masírozgat be olyan-a pufferzóna határán fekvő-településekre, amelyek eddig mentesek voltak mindkét fél csapataitól.
Portovszkojéba pélául egy egész tengerészgyalogos latorzászlóalj települt be tegnap, míg Uszpenovkába egy gépesített lövészzászlóaljat tanyáztatott be a pribékhad.
A Mariupolhoz közeli Mangus-faluba az “Azov” latorbanda fészkelt be, ágyúival együtt.
Az LNR Honvédelmi Minisztériumának szóvivője-Igor Jascsenko ezredes-arról adott hírt tegnap este, hogy Kijev információs provokációkra készül a Luganszki Népköztársaság erőinek rosszhírkeltésével. Értesülése szerint az első bizonyítékokat a “gonosz miliciáról” Sztanyica Luganszka közelében fogják hamarosan fölfedezni.
Mindezekkel együtt is, Donbasszban a helyzet mérsékelten nyugodtnak nevezhető.

https://balrad.wordpress.com/2015/09/08/donbassz-74/