Párizs készen áll arra, hogy feloldja az Oroszország elleni szankciókat, amit nem is önszántából hozott. Az ukrán kormánytól még év vége előtt megkövetelik a minszki egyezmény feltételeinek teljesítését.
A Ria Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint Francois Hollande francia elnök sajtótájékoztatón bejelentette, hogy készen állnak a szankciók feloldására. Ehhez azonban teljesülnie kell a minszki megállapodásnak, amit Párizs innentől nem Moszkva kötelességének tart, hanem maga is aktívan fellép annak kikényszerítésében.
“A minszki egyezmény feltételeinek év vége előtt teljesülniük kell. Végig kell vinni a változtatásokat, beleértve a helyi választásokat, az autonómiatörvényt, a decentralizációt is. Ha a folyamat végéhez ér, lépéseket teszek a szankciók eltörlésére vonatkozóan.”
Francois Hollande az ukrán válság rendezése kapcsán kijelentette, hogy a következő találkozót Párizsban tartják a német, francia, orosz és ukrán vezetők. A külügyminiszterek a következő napokban személyes egyeztetést tartanak, ahol a szíriai rendezés is elsődleges témaként fog napirendre kerülni. A francia államfő bejelentette, hogy légicsapásokat hajtanak végre Szíria területén a terroristák állásai ellen, de szárazföldi beavatkozásra nem készülnek, és a szíriai helyzet rendezése elképzelhetetlen Oroszország segítsége nélkül.
Hollande emellett bejelentette, hogy Franciaország maga kezd légi felderítést Szíria területén, a francia légicsapások így nem az amerikai hírszerzési adatok alapján történnek majd. Ez annak lehetőségét jelenti, hogy – az amerikaiakkal ellentétben – a francia légierő nem a szíriai infrastruktúrát fogja szétbombázni, hanem valóban a terroristák állásaira mérnek csapást.
A francia elnök szerint Oroszországgal mindkét válság rendezésében együtt kell működni, és Moszkva részvétele nélkül nem lehetséges a helyzet politikai rendezése. A francia vezető a szíriai beavatkozás kapcsán személyesen Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytat egyeztetéseket.


http://hidfo.ru/2015/09/parizs-visszavonhatja-az-oroszorszag-elleni-szankciokat/