Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter, a kormány nemzetbiztonsági kabinetje hétfői ülését követően, ahol az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet tekintették át és meghallgatták a határzár készültségi állapotára vonatkozó beszámolót.
Információink szerint a Hende Csaba önként lemondásáról döntés a nemzetbiztonsági kabinet augusztus 25-i ülése idején lett véglegesítve. A menesztett honvédelmi miniszter utódja Simicskó István, aki teljes mértékben támogatja a határzár építését és a déli határ hermetikus lezárását a migrációs válság idejére.
2003 április 15-én Simicskó István volt az egyetlen országgyűlési képviselő, aki az adott feltételek mellett nemmel szavazott az Európai Unióhoz csatlakozásra, majd döntését azzal indokolta, hogy valakinek képviselnie kell a lakosság 62%-át is.
A hétfői bejelentést követően Simicskó az InfoRádiónak adott interjú során kijelentette, rövid gondolkodási időt és családjával való egyeztetést követően vállalta el a megbízatást. “Azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek megszülettek, én magam is megszavaztam és támogattam. […] A magyar emberek biztonsága és biztonságérzete ebben a soha nem látott helyzetben elsődleges.”
Hende Csaba volt honvédelmi miniszter egyelőre nem nyilatkozott lemondása valós okáról, Simicskó pedig kijelentette; nem az ő tisztje, hogy megindokolja, miért őt kérte fel a kormányfő a pozíció betöltésére.
Orbán Viktor szombaton kijelentette, a határőrizetben minőségi változás áll be szeptember 15-én. Azt követően a hadsereg szigorú ellenőrzés alá vonja a déli határvonalat; a biztonságos országból érkező bevándorlók menedékkérelmei automatikusan elutasításra kerülnek, amit az újonnan létrehozott tranzitzónákban kell megvárniuk a szerb határon.

http://hidfo.ru/2015/09/minosegi-valtozas-jon-a-valsagkezel/