Mihail Szaakasvili, Odessza kormányzója szerint az ukrán kormány fokozatosan háttérbe szorul, és idővel olyan csoportok kezdhetnek el kormányként viselkedni, melyek arra semmilyen felhatalmazással nem rendelkeznek.
A politikus a kormány “alacsony moralitására” hivatkozva valószínűsíti egy kijevi puccs bekövetkeztét, amely a meggyengült központi hatalommal együtt minden kormányellenes csoportot arra ösztönöz, hogy maga kezdjen el Ukrajna nevében cselekedni. Szaakasvili szerint a kijevi kormány olyannyira meggyengült, hogy mostanra semmilyen lakossági támogatással nem rendelkezik, és a fővároson kívül csak idő kérdése, hogy mikor veszi saját kezébe az irányítást egy-egy agresszív kormányellenes csoport.
A Lenta.ru információi szerint Szaakasvili nem csak attól tart, hogy Kijevben a Jobb Szektor vagy más fegyveres csoportosulás juthat hatalomra, hanem az instabil helyzetet saját pozícióinak javítására is felhasználja. Mint a politikus mondta, a kormány lépései és azzal egyidőben a központi hatalom látványos gyengesége gyakorlatilag mindenkit arra ösztönöz, hogy a kormány helyébe akarjon lépni. Így maga Szaakasvili is arra törekszik, hogy megszerezze az ukrán kormányfői posztot, ami a mostani helyzetben gyakorlatilag minimális nemzetközi kapcsolatokkal is elérhető.
Petro Porosenko hivatalának oldalán jelenleg is megtalálható egy petíció, amit mintegy 26 ezren alá is írtak, és követeli, hogy az elnök vegye fontolóra Szaakasvili kormányfői kinevezését.
Grúzia radikális atlantista adminisztrációjának elnökeként Szaakasvili olyan szolgálatokat tett az Egyesült Államoknak, hogy azért máig meghatározó pozíciókat kap Kelet-Európában. Mint az EuroMajdan hataloméhes képviselői, Szaakasvili szintén azt mondja a választóknak, amit hallani akarnak, vagyis, hogy Ukrajna meg kell szabaduljon az oligarcháktól. Az ukrán oligarchák eltávolítása pedig részben Szaakasvili érdeke is, mert ehelyett ő grúz oligarchaként akar érvényesülni Ukrajnában. A korrupció elleni harc szintén egy populáris téma; a bukott atlantista államfő Grúziában kudarcot vallott, most Ukrajnában akarna korrupció elleni harcos képében kormányfő lenni.
Ukrajnában a helyzet fokozottan instabillá válik; az oligarchák korrupcióval és hazugsággal vádolják egymást, miközben mindegyik saját magának akarja a hatalommal való visszaélés lehetőségét. Kijevben pedig egyik napról a másikra is magához veheti a hatalmat egy olyan csoportosulás, ami sikeresen elhiteti a emberekkel, hogy ő egyszerre az összes oligarchától szabadulna meg, és a korrupcióval is leszámolna.


http://hidfo.ru/2015/09/szaakasvili-ukrajnaban-ujabb-puccs-keszulodik/