2015. szeptember 9., szerda

Röszke

Nem unatkoznak Röszke lakói mostanság! Éjjel-nappal megvan a program. Néhány bátrabb helybéli érintett határszemlét tartott ma délelőtt a tegnapi ciriburi helyszínén.
Megállapították, hogy amit az aszály megkímélt kukoricát a nyáron, azt a tegnapi kergetőzés teljesen letarolta.

Egy-két gazda-miközben kárfelmért-megegyezett abban, hogy a regisztrációra váró unatkozó hadat rá kéne venni, hogy amíg sorra nem kerülnek, törjék a kukoricát. De erre nem sok esélyt láttak.
Kiváltképp nem úgy, hogy néhányszáz migráns-kissé felmelegedve a naptól az éjszakai gémberedésből-megint nekivágott az M5-nek.
rösz6
A szerencsétlen rendőrök pedig megint megpróbálják felszabadítani az autópályát. Kollégáik pedig-akik nem az autópálya szabaddá tételén ügyködnek-fogadják a Szerbia felől érkező sokadalmat.
L3048759
Ilyen lehetett régen egy cigánytábor! Csak lovakkal meg szekerekkel!-állapítják meg a helybéliek. Kész szerencse, hogy nem állnak neki napfelkeltekor “müezzinezni”!-hálálkodott egy asszony. A falu összes kutyája megállás nélkül ugat egész éjszaka Röszkén. A tábor felől meg csak az ordítozás hallatszik.
rösz
Már kóvályognak a kialvatlanságtól a röszkeiek. Egy idősebb irodalomban járatos ember arról panaszkodott, hogy már lassan úgy él, mint az Örkény-regény Tóth ura! Alvajáró módjára tesz-vesz a ház körül. “De Tóthék tutták, hogy az őrnagynak lejár a szabadsága, és elmögy! De ezök még Szenteste is itt fognak zsivalyogni”!-mormolta. “Mög az őrnagy egyedű vót. Oszt’ a Tóth szíjjelhasgatta mikó visszagyütt! De hát ezek millijónyijan vannak! Ennyit szíjjelhasgatni se löhet!” Ezéktű még Rúzsa Sándor is mögrianna! De amúgy ölég szöröncsítlen kinézésű nípek! Hálistennek a faluba nem gyünnek. Ölég űket hallgatni.”
https://balrad.wordpress.com/2015/09/09/roszke/




Hogy Oroszország mennyire figyelemmel követi a magyarországi migránsválságot, itt a bizonyíték.
Az RT állami televíziós csatorna élőben közvetíti a Röszkén zajló eseményeket!

És minden más EGYÉB történéseket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése