A Müncheni Biztonsági Konferencia előzeteseként kiadott jelentés szerint összeomlott a globális kormányzat, hanyatlik a Nyugat, az emberek liberalizmus és nemzetközi megoldások helyett helyi megoldásokat, erős vezetőket akarnak.
Az 53. Müncheni Biztonsági Konferencia előzeteseként kiadott jelentés szerint a nem-liberális erők előretörése veszélyezteti a liberális világrendet, és megkérdőjeleződött az a nemzetközi szervezetekre épülő viszonyrendszer, ami a második világháború után létrejött. A dokumentum szerint az „illiberális” (nem-liberális) erők a világ minden táján egyre erősödnek, tömegtámogatásuk egyre nagyobb, és az emberek tömegei a fennálló renddel szemben pozicionálják magukat; a választások során olyan politikai erők jutnak kormányra vagy erősödnek meg, melyek a „renden kívüliek”, tevékenységük nem pusztán a kormány leváltása, hanem a rendszer alapjait akarják megváltoztatni.
„A populisták már több tucatnyi nyugati demokráciában a kormány részévé váltak, és még azokban az országokban is, ahol százalékosan csak kisebb erősödést tudnak felmutatni, ők határozzák meg a közéleti viták tematikáját, képesek nyomást gyakorolni a mainstream pártokra, hogy elfogadjanak bizonyos politikai célkitűzéseket.”
A jelentés egyik fő megállapítása, hogy Nyugaton az úgynevezett populista és rendszerellenes pártok támogatottsága gyorsan nő, ami Donald Trump megválasztásában, és a britek Európai Unióból kilépésében csúcsosodott ki. Mindkét tényezőről azt írják, hogy az euroszkepticizmust erősítette az EU tagállamaiban.
„A fő törésvonal ma már nem a jobb és baloldal közt, hanem a liberális kozmopolita pólus és a populista (vagy idegenellenes autoriter) pólus közt húzódik. A populista pártok elutasítják a nyugati társadalmak kulturális modernizálását, és fellázadnak az ellen, amit a nemzetre leselkedő veszélyként észlelnek. Ez a lázadás elsősorban a bevándorlást, a kozmopolita eliteket és a nemzetközi intézeteket érinti. Elvetik a liberális demokráciák alapvető elemeit, a pluralizmust és liberalizmust.” (“kulturális modernizálás” alatt több millió nem-európai bevándorló letelepítését értik – a szerk.)
A jelentés szerint a populizmus előretörése rendszerszintű válságot okozott a liberális világrendben, és
„beléptünk az illiberalizmus korszakába, ahol autoriter hatalmak vehetik át a nyugati értékekre épülő demokráciák helyét.”
Wolfgang Ischinger, a Müncheni Biztonsági Konferencia elnöke szerint ez a Nyugat hanyatlását jelenti, és ennek részeként nem csak az Amerikai Egyesült Államok, de általában véve a Nyugat elveszíti vezető szerepét más hatalmak felett.
A jelentés szerint az amerikai hegemónia (“új világrend”) megkérdőjeleződésével a nemzetközi szervezetek fenntarthatóságával és szükségességével kapcsolatban is egyre több kérdés fog felmerülni a jövőben. Ez a folyamat nem csak a nemzetközi civil és gazdasági szervezeteket, hanem a katonai szférát is érinteni fogja, amiről Donald Trump NATO kapcsán tett kijelentései is árulkodnak. A nemzetközi szervezetek háttérbe szorulásával egyetemben a kontinenseken átívelő szabadkereskedelmi szerződések ideje is lejárt, ami a TTIP bukásával és a TPP visszavonásával mutatkozott meg.
Ischinger szerint a globális kormányzás darabokra hullik, a nemzetközi szervezetek nem tudják többé azt a szerepet betölteni, amit eddig betöltöttek, és az ENSZ, a NATO, az EBESZ hatékonysága radikálisan csökkenni fog a populista erők előretörésével.

http://www.hidfo.ru/2017/02/kinyilvanitottak-a-globalis-kormanyzat-osszeomlasat/