A német Bremer Landesbank vezető közgazdásza Volker Helmayer rémisztő jóslatot mondott. (Persze nézőpont kérdése, hogy kinek a számára rémisztő?)
A világ gazdasági rendjének rövid időn belüli megváltozását jövendölte, amelynek központi vonulata az Oroszország-Kína-BRIGS-tengely. Ez fogja a német bankár szerint megtörni az USA hegemóniáját, amely nem lesz képes szabadulni a nyomás alól.
brigs
A legnagyobb vesztese azonban a játszmának Európa lesz Helmayer szerint, amennyiben továbbra is kitartanak a Washington által szorgalmazott, Oroszország elleni gazdasági szankciók mellett.
Helmayer a Deutsche Wirtschafts Nachrichten című újságnak elmondta, hogy Németország orosz irányú exportja tavaly 18 százalékkal, míg az idei esztendő első két hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest már 34 százalékkal csökkent. Olyan német óriásvállalatok mint a Siemens vagy az Alstom rengeteg orosz megrendeléstől estek el.
Mindez ráadásul csak a jéghegy csúcsa, hiszen a “járulékos mellékhatásokkal” nem számol. Így pl. Finnország és Ausztria oroszországi kereskedelmi volumenének csokkenése az említett országok németországi rendeléseit is csökkentette már, nem is kis mértékben.
A szankciósdi miatt saját magunk teremtette űrt pedig orosz, kínai, indiai cégek töltik ki.
25 évvel ezelőtt a mostani BRIGS-országok a világ teljes termelési kapacitásának a negyedét adták. Ma ez az arány 56 százalék már. Éves gazdasági növekedésük 4-5%! A világ devizatartalékainak 70 százalékát birtokolják.
Moszkva és Peking nélkül a világ problémáit nem lehet megoldani. Washington hiheti hogy igen!-de Washington téved.
Volker Helmayer Kijev politikáját kimondottan idegesítőnek tartja, és kifogásolja, hogy Ukrajnában nyugati hitelekből tartják forrásponton a helyzetet.


https://balrad.wordpress.com/2015/06/06/washington-hiheti-hogy-igen-de-washington-teved/