Donbasszban a népi miliciák a jelek szerint eleget tettek alkotmányos kötelezettségüknek. Éltek választójogukkal, és azt követően “néhány helyen” elkezdtek foglalkozni Nyalókakirály ordashadával.
Avgyejevka és Peszki latorjai még a jelek szerint nem értesültek a Donyeckbe érkezett népköztársasági erőről, mert délelőtt 11 – óra tájban rázendített a latortüzérségük. Ezúttal elsősorban “Grad” sorozatvetőkkel lövik Donyecket, és a repülőteret. (Balamiért olyan érzésünk van, hogy már nem sokáig!)
Gorlovkánál délelőtt egy újabb harmatgyenge kísérletet tettek valamiféle támadásra a valcmanisták. Majdhogynem a milicisták “kussoljatok innen” kiabálására aztán egy tank leolvadása láttán komolyan vették a felszólítást. A saslikot természetesen most is otthagyták. Kínlódjon velük a milicia! – ha már ennyire makacsak.
Mikolajevka és Novogrigorjevka térségében bátortalan akvetőzgetésbe fogtak Nyalókakirály pribékjei. Nagyjából öt lövés után jobbanak láttá abbahagyni. Megorrintottak néhány közeledő milicistát. Ők a szerszámaikat hátrahagyva futottak el.
Nyikisino már szinte említésre sem méltó. Nekilódul kétóránként néhány zavarodott, kiéhezett – szomjazott lator, aztán fűbe harap. Ez lenyugtatja a többit egy kis időre.
Granyitnoje és Sztarognatovka környékéről a népköztársaságiak tüzérsége hevesen aprítja tíz órától a betolakodókat.
Malaorlovka és Orlovo – Ivanovka között a népköztársasági miliciák romamcsapatai támadták meg a latorállásokat. Jelentések szerint komoly pusztítást végeztek a pribékhorda soraiban.
Szeverodonyecknél ma délelőtt ismét alaposan megritkította a pribékfalkát a milicia.
Szcstyjaszténál már a városon belül üti – vágja Nyalókakirály banditáit a milicia. Módszeresen számolják fel a hiénafészkeket. Meglepően magas a kitikkadt zsoldosok száma.
Csjernuhinonál a milicia “Grad” rakéta – sorozatvetők tüzével okozott nem kért és nem várt meglepit a zsoldosfalkának. Ott nem csak zsoldmegtakarítás lesz, hanem komoly technikai veszteséglistát is összeállíthat a kijevi főszámvevő.
Zolotojénál is végeztek a milicisták a szavazással. Ennek örömére tüzérségük felköszöntötte a valcmanista pribékeket.
Popasznajánál pedig megbüntették az utóbbi napokban Kirovot tüzérséggel zaklató bérgyilkosokat.
Мариуполь штурмуют ополченцы
Pavlopolnál a latrok kénytelenek a gránátok előli bujkálással foglalatoskodni, mint az ebéddel. Rettenetes tüzérségi tűz alatt állnak, és a milicisták tüzérsége nem lankad!
Frunzénál délután egykor váratlanul bejelentkezett a körbezárt bérgyilkosok egyik parancsnoka. Tárgyalhatnája támadt.
Krimszkoje és Trehizbenka pribékjei már a tárgyalásokról is lekéstek. Tizenegy óra óta – finoman szólva is – intenzíven lövi őket a milicia tüzérsége. Két “Grad”, egy “Szmercs”, és négy 152 mm-es taracküteg gondoskodik a kényeztetésükről!
Kramatorszkban még mindig hatalmas lángokkal ég a tegnapelőtt felrobbantott latorüzemanyag – készlet.
Délen a népköztársasági erők frontálisnak tűnő támadást indítottak Mariupol ellen. A várostól keleti irányban lévő valamennyi latorállást fölszámolták a reggel kilenc órakor kezdődött attakban. A jelentések szerint elképesztő a valcmanisták egyedvesztesége.
Délután egy órára már a külvárosban harcolnak a milicisták, és a halálra rémült bérgyilkoshorda egyre hátrébb szorul. Több helyről is olyan hírek érkeztek, hogy a helyi lakosok rájuk rontanak. A Leningrád városrészben (ott milicisták még nincsenek) “valakik” egyszerűen legéppuskáztak több tucat valcmanistát.
Amennyiben a dolgok Mariupolnál ilyen iramban zajlanak tovább, már érthető, hogy miért is könyörgött segítség után Kijevben az egyik azovista parancsnok. Aki attól retteg, hogy falkáját az Azovi – tengerbe fogja terelni a milicia, és egyszerűen vízbe fogja fojtani a latorhordát.

http://balrad.wordpress.com/2014/11/02/mariupolban-all-a-bal/