Arszen Avakov ukrán belügyminiszter attól tart, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió elfordul az ukrán kormánytól, amiért az nem tudja megakadályozni a miniszterek elleni támadások rendszeressé válását. A Jobb Szektor tagjai újabban a kormánypárti minisztereket is fenyegetik, alig egy héttel ezelőtt pedig egy akció-sorozatot kezdtek, melynek során szemetes konténereket vontattak a parlament épülete elé és belezártak több kormánypárti politikust, aki épp elérhető közelségben tartózkodott.
Korábban a Jobb Szektor tagjai a szemetes konténerbe zárták Vitalij Zuravszkijt, aki mindvégig sürgette az Európai Unió által szabott feltételek teljesítését (az esetről fényképek és videofelvétel is készült). A következő eset már az EU-val folytatott tárgyalási folyamatot akadályozta, Viktor Pilipisha szemétbe dobásakor értékesnek mondott uniós dokumentumok voltak a politikusnál, amik szintén a szemétre kerültek. Ehéten kedden pedig Odesszában lépett akcióba a Jobb Szektor, ahol Nesztor Sufricset, a Régiók Pártjának képviselőjét zárták a szemetesbe.
Hídfő.net | Arszen AvakovArszen Avakov, belügyminiszter
Avakov most attól tart, hogy a politikusok megalázása miatt az Európai Unió "hátat fordít az ő győzedelmes forradalmuknak", majd az amerikai külügy is kihátrál a kormány mögül.
Egy évvel ezelőtt a Jobb Szektor nevű szélsőjobboldali szervezet alkotta a kijevi forradalom hazai keménymagját. Tavaly augusztusban Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje információkat adott ki arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok fegyveres puccsra készül Ukrajnában, és ennek érdekében mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén. Ugyan a kijevi forradalom motorját a külföldi zsoldosok adták, a hazai szélsőjobboldal megfizetésével kapott hazai színezetet a Kijev utcáin harcoló tömeg. Még a Janukovics-rezsim fennállása idején a rendőri erők rajtaütést hajtottak végre a Majdanon, ahol a tüntetők által emelt sátrakban feljegyzéseket találtak arról, hogy mely jobboldali csoportok, szélsőjobboldali kulcsszereplők milyen tevékenységért mekkora fizetségben részesültek. A jegyzet lefoglalásakor a rendőrség feltérképezte az utcai harcosok kifizetéseit intéző kapcsolathálót, azonban a kijevi kormányt még februárban megdöntötték, és a nyugati országok által elfogadott politikusok ültek a helyére.
A külföldi zsoldosok és anyagi ellentétezés ellenére továbbra is tény, hogy Jobb Szektor alkotta a forradalom hazai keménymagját. A nyugatbarát politikusok pedig megfeledkeztek erről, amikor azt feltételezték, hogy megfelelő pillanatban a szélsőjobboldalt majd gond nélkül félreállítják. A Jobb Szektor mostani akciói figyelemfelhívó akciók; arra figyelmeztetik a kijevi kormányt, hogy ők alkották a forradalom fegyveres erőinek egy részét, náluk van az erő, és ha akarják, a jelenlegi kormányt is eltávolíthatják a hatalomból.
Idén augusztusban a Jobb Szektor megállapodásra jutott a Belügyminisztériummal, hogy a szervezet csoportjait integrálják az Ukrán Fegyveres Erők, a Belügyminisztérium és az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat struktúráiba.
A belügyminiszter valójában nem attól tart, hogy a nyugati országok számára elfogadhatatlan lesz a politikusok szemétre dobása. Avakov amiatt táplálhat komoly aggodalmakat, hogy Kijev belpolitikai kényszerből fasiszta szervezeteket integrál az erőszakszervezetekbe, ami idővel mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok számára felvállalhatatlanná válik. A nyugati országok azzal számoltak, hogy a Jobb Szektor ütőerejét adó fiatal aktivisták mind elvéreznek a fronton. Moszkva törekvése a békére abból a szempontból is sikeres volt, hogy életben maradt a Jobb Szektor egy része, ami éket ver a kijevi kormány és a nyugati országok közé.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/diplomaciai-gondokat-okoz-e-politikusok-szemetesbe-dobasa