2014. október 1., szerda

Végrehajtók futása

15795_276695182519227_8776656915329329092_n

“Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, seregének seregünk nyomába’, Megrémülve fut a magyar hadtól…”

SzRTI: “Lám eljött az az idő is, amikor a végrehajtó már nem is hiszi akkora királynak magát. És ez még csak az eleje az eseményeknek…”

Ma délelőtt 10.30-kor kezdődött Balogh Béla vs. Császti Ferenc végrehajtó büntető pere a II-III. kerületi bíróságon. Erről az eseményről a ‘Radikális bankellenes csoport’ a fenti címmel, – a következő tudósítást írta a Facebookon:
“A mai délelőttről nekem ez a vers jutott eszembe: “Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, seregének seregünk nyomába’, Megrémülve fut a magyar hadtól…” – (Petőfi Sándor: A vén zászlótartó)
Ma 10.30-kor kezdődött Balogh Béla vs. Császti Ferenc végrehajtó büntető pere a II-III. kerületi bíróságon.
Szép számmal összejöttünk, már jóval a tárgyalás előtt Balog István és Kovalcsik Enikő ( a hajdani Búza utcai kilakoltatás kárvallottja ) megfelelő tájékoztatással szolgált az utca emberei felé. Többen megálltak és hallgatták, sokaknak feltűnt a csoportosulásunk és a – természetesen – ott lévő rendőrök is.
Kicsivel a tárgyalás előtt bementünk a bíróság épületébe és vártunk a kiírt tárgyaló terem előtt.
Balogh Béla már több nappal ezelőtt jelezte a bíróságnak, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel biztosítsanak nagyobb termet. A bírónő nem tűnt együttműködőnek, közölte, hogy ne oktassuk ki őt, ekkora terem van és kész.
Mikor beszólították a tárgyalásra a tárgyalás részt vevőit, Császtinak sorfalat álltunk és kellőképpen a tudomására hoztuk, hogy nagyon utáljuk őt is és a ténykedését is. Picit talán zavarban is volt, mert gyorsan beiszkolt a terembe.
Később bemehettek az érdeklődök is, de csak 13-an. Mi ennél sokkal többen voltunk, így bementünk mindnyájan.
10599568_276694479185964_4720225710103607088_nA bírónő próbálta kiküldeni a létszám fölöttieket, de nem sikerült neki. Ahogy a képeken is látszik, egymás ölében ültünk, csak az maradhatott bent, aki ült. Megoldottuk : )
Császti cimborái már kívül rekedtek. Sőt magát Császtit is felszólítottuk, hogy álljon fel a székről, ami az érdeklődőknek volt fenntartva. Felállt és állva hallgatta végig a nem túl hosszú tárgyalást.
Balogh Béla elfogultságra (hiszen Császti ezekben a kerületekben “dolgozik”, tehát bejárása van a bíróságra), hivatkozva kérvényezte, – hogy másik bíróságon tárgyalják az ügyet. Ennél fogva a tárgyalást berekesztették és a továbbiakról a Törvényszék dönt.
Mi kivonultunk, de Császti, Radics és a többi végrehajtó és sleppje nem mert kijönni.
1452308_276694985852580_5259441040371573071_nPedig mi megvártuk őket, hívtuk is, hogy jöjjenek, de csak nem merték kidugni a fejüket. Körbejártuk a bíróság épületét, hogy vajon melyik patkány lyukon akarnak eliszkolni. Végül egy sötét üveges kis buszt küldtek értük és egy másik kijáraton át kimenekítették ezt a szánalmas bagázst.
Kicsit megkergettük őket, csak, hogy szokják a törődést. - Erről a helyszínen készült videó itt látható >>
Közben nem felejtkeztünk meg az iskola ablakokból kilógó diákok felvilágosításáról sem, mondtuk, hogy bármit is szívnak magukba az alma mater falai között, bank közelébe soha ne menjenek és végrehajtót soha ne tekintsenek embernek, mert ez egy másik faj.
Ezek nagyjából a tények, de az érzelmek, melyek közben kitörtek az ott lévő emberekből, sokkal jobban mutatják, hogy közel már a vége. Többen sírtak elkeseredettségükben, tehetetlenségükben, mert Császti már elvette a családjuktól amit csak tudott.
Egyik harcostársunk zokogva magyarázta a rendőröknek, hogy miért nem hagyhatja már tovább magát, miért fog elmenni a végsőkig. A rendőrökön is látszott, hogy megfogta őket a dolog, de egyelőre még a munkahelyi fegyelem győz náluk : (
Végül, bár ha néha sírva is, de megkergettük ezeket az emberi nem szégyeneit. Biztos vagyok benne, hogy nem erre számítottak. A következő tárgyaláson is ott leszünk, mert ezeknek a pénzéhes erkölcsi nulláknak érezniük kell, hogy nem tehetnek meg bármit ezután, nem lehet jogtalanul embereket kifosztani, halálba kergetni.
1006103_276695109185901_2532859205820119110_n
Most már rajtuk van a sor, hogy bűnhődjenek, hogy számoljanak, hogy elszámoljanak és imádkozzanak, hogy nekik ne kelljen belehalni ebbe a “deviza” csalásba.”
A Szabad Riport megjegyzése: Lám eljött az az idő is, amikor a végrehajtó már nem is hiszi akkora királynak magát. És ez még csak az eleje az eseményeknek.
Ceterum censeo: Régóta, nagyon régóta figyelmeztetünk már, hogy a végrehajtási eljárásokat meg kell állítani, – fel kell függeszteni! Mindaddig, míg a végrehajtók valódi törvényességi felügyelete meg nem valósul Magyarországon. – Vagyis minden végrehajtási eljárást államosítani kell, – szigorú állami ellenőrzés alá kell vonni!
Legyen vége a végrehajtói biznisznek!
Így elkerülhető, hogy – a bankok, a végrehajtásokban résztvevők és a multi szolgáltatók triumvirátusa, – a tovább folyó kilakoltatásokkal, – még jobban kiélezzék az amúgy is pattanásig feszült helyzetet, – mielőtt áldatlan tevékenységüknek beláthatatlan következményei lesznek.

De, ha ez nem valósul meg, akkor akár holnap megtörténhet az, – hogy egy kifosztott embernek, (akinek talán még a párja is áldozatául esett az erőszakos kilakoltatásnak, vagy elveszik tőle gyermekét), – elszakad a cérnája. És, akkor olyan lavina indul el, – melybe belepusztul a rendszer.

Ebből kaphattak ma egy kis ízelítőt.
Szabad Riport
Forrás: Radikális bankellenes csoport/Fb
Kapcsolódó anyagok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése