Ukrajna főügyészsége delegációt küldött Franciaországba, hogy kiderítsék, miért nem halad az Interpolnál a körözés kiadatása azon köztisztviselők ellen, akik a kijevi atlantista puccs idején hagyták el Ukrajnát. Vitalij Jarema főügyész elmondása szerint a főügyészség két vezetőhelyettese is Lionba utazott az Interpol központi irodájába, hogy közvetlen járjanak el az ügyben.
Az utóbbi hónapok során felmerült a gyanú, hogy az Interpol a korrupció melegágya, mivel más, térségi országok politikusai esetében szintén kínosan lassan adják ki a nemzetközi körözést.
Alighanem a nemzetközi körözés kiadása ellen és mellett lobbitevékenységet folytató személyek érdekérvényesítése ütközik az Interpolnál, mielőtt egy politikusbűnöző esetében kiadják a nemzetközi körözést. Ugyanez a helyzet áll fenn ugyanis a bukott grúz államfő, Mihail Szaakasvili esetében is; a körözés kiadása kínosan lassú, annak ellenére, hogy a kezdeményező országban a körözött személy bűnügye folyamatban van.
Grúziában Szaakasvili ellen több, párhuzamosan futó büntetőeljárás van folyamatban; hatalommal való visszaélés az ellenzéki pártokkal leszámolás miatt, egy meghatározó gazdasági szereplő magánvagyonának illegális lefoglalása, sikkasztás az állami tévétársaságtól, és sikkasztás az állami költségvetésből. A teljesség igénye nélkül, mert ez nem minden, Szakaasvili ellen felhozott vád, - a sor tetszőlegesen hosszabbítható, a grúziai média napi hírei alapján lehet válogatni. A bukott atlantista államfő illegális vagyoni ügyletein felül annak kivizsgálása is folyamatban van, hogy Szaakasvilinek mennyi köze volt az akkori kormányfő meggyilkolásához, valamint, hogy milyen mértékben felelős a 2008-as grúz-orosz háborúban a nagyszámú civil halálos áldozatért. Az ügy jelenlegi állása szerint Szaakasvili háborús bűnösnek lesz nyilvánítva.
A grúziai hatóságok augusztusban kezdeményezték az Interpolnál a nemzetközi körözés kiadását Szaakasvili ellen. Mint a fentiek is mutatják, az ügy nagyságrendekkel komolyabb, mint a legitim ukrán kormány megbuktatásának ügyében a "szálak elvarrása". A háborús bűnös Szaakasvili ügye azonban nem halad, mert az Interpol, bár megkezdte a nemzetközi körözés kiadásának procedúráját, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag még nem jutott a végére. Szaakasvili ügyében jelentős tényező, hogy több befolyásos amerikai és európai politikus támogatását élvezi, akik közbenjárhattak ügyében az Interpolnál.
Ha az Interpol szelektív módon adja vagy nem adja ki a nemzetközi körözést egyes politikusok ellen, az egyértelműen a korrumpálhatóságra utaló jel. Mivel az ukrán politikusok ügye szintén nem halad, feltételezhető, hogy az Interpolnál valaki jelentős összegeket zsebel be a nemzetközi körözés kiadásának késleltetéséért.


http://www.hidfo.net/2014/10/01/korrupcio-az-interpolnal-ket-ugy-ami-gyanusan-lassan-halad