2015. november 24., kedd

A világ nehéz napok elé néz!

A “mérsékelt” dzsihadista férgek bótot szimatolnak. Jó cigánymódra alkut ajánlottak: a hősi halált halt Szergej Rumjancev őrnagy holttestéért CSERÉBE, a szír kormányerők fogságában lévő bandatársak szabadonbocsájtását követelik. (Szerintünk adják ők holnapután csere nélkül is!)
Mindenesetre a potenciális “cserepartner”-a szír hadsereg 10. dandárja-nem utasította el kapásból az igazán remek ajánlatot, amit maga Jahed Ahmed bandafőnök tett meg feléjük a sajtón keresztül. A “mérsékelt új hős” azt is kikottyantotta, hogy vadul kutatják a másik pilótát is, de ezidáig mem bukkantak a nyomára.
A Pentagon is megszólalt. Véleményük szerint Törökország teljesen jogszerűen lőtte le az orosz repülőgépet Szíria területe fölött! Íme az amerikai jogértelmezés! MI LŐHETÜNK BÁRHOVÁ!-JOGUNKBAN ÁLL!
Ankara is zsongani kezdett. Az új török qrmány tagjai még az áldomáspezsgőt sem nagyon érkezhettek benyelni, mert Erdogán a színe elé rendelte őket. Meg a hadsereg valamennyi góréját. Kitárgyalni, hogy mire is számíthatnak most.
Az biztos, hogy az új török külügyminiszternek nem kell magyarázkodnia Szergej Lavrov felé. Az orosz külügyminiszter a repölőgép lelövésének hírére azonnal lemondta holnapra esedékes Ankarai látogatását.
A “Natali Tours”-Oroszország egyik legnagyobb utazásszervező cége is azonnali hatállyal lemondta a törökországi turistautakat, és ma délután hasonlóan cselekedett még négy másik orosz utazásszervező is. Hírek szerint pedig gőzerővel zajlik a jelenleg Törökországban tartózkodó orosz turisták evakuálásának előkészítése. Jónéhány utasszállító tengerjáró hajót szólítottak Szocsi kikötőjébe. Rosztov na Donu és Novorosszijszk Azovi-tengeri kikötők-értesüléseink szerint-szinte kiürültek.
Nem kell hozzá nagy merészség hogy kijelentsük: nagy valószínűséggel ki fognak ürülni a török tengerparti üdülőhelyek.
Kijevben Alekszandr Turcsinov hiéna pezsgőt bontott örömében az orosz gép lelövésének hírére.
Moszkvában a török nagykövetség előtt tiltakozó demonstráció zajlik. Brüsszelben pedig megkezdődött a NATO válságtanácskozása.
Európa (és tán a világ) nehéz napok elé néz! Legkevésbé Oroszország hibájából!


http://www.balrad.com/2015/11/24/a-vilag-nehez-napok-ele-nez/


A “szír kormányerők speciális alakulatai” az ellenséges vonalak mögött megtalálták és a térségben tanyázó bűnbandák felszámolásával kimentették a törökök által lelőtt orosz Szuhoj legénységének másik pilótáját, majd biztonságban a Hmeymim-légibázisra szállították.

A mentőakció során egy OROSZ tengerészgyalogos elesett.
A pilóta tartózkodási helyének pozicionálása után az egyik leszállt Mi-8 típusú helikoptert a “mérsékelt” terroristák páncélelhárító rakétával megsemmisítették. A helikopter érzékelői jelezték a “célbafogást” és a gép személyzete időben el tudta hagyni a helikoptert.
A másik két helikopter és a földön ténykedő deszantos harccsoport a terroristabandát fölszámolta, és az épségben föllelt pilótával a másik helikopteren távoztak.
A kimentő akciót követően a szír kormányerők a térségben offenzívát indítottak. Nem eredménytelenül. Kilenc települést kitakarítottak este nyolc órára, és éjfélra körbezárták Salmat, a törökbarát bandíták fő zsiványtanyájának számító települést.
Tegnap Washingtonban a Legfőbb latorállam főnöke Obamaki – oldalán Hollande-dal – a Fehér Házban kijelentette, hogy Törökországnak minden más országhoz hasonlóan joga van megvédenie területét és légterét.
hobo
A latorfőnök mindazonáltal elhebegte, a legfontosabb dolog az USA-NATO-latorszövetség számára most az, hogy a konfliktus ne éleződjön tovább.
A sebtében tegnap kora este összerántott főnöki értekezleten a NATO-bűnbanda szolidaritást vállalt Törökországgal és kiállt az ország területi épsége mellett-amit amúgy senki és semmi nem fenyegetett. Egyúttal azonban arra szólítja fel az érintett feleket, hogy az orosz vadászbombázó Ankara általi lelövése teremtette “súlyos” helyzetben körültekintően járjanak el és csökkentsék a feszültségeket – közölte Jens Stoltenberg NATO-ltorszövetségi nagyfőnök a zsiványvezérek rendkívüli tanácskozása után.
A NATO politikai döntéshozó szervének, az Észak-atlanti Tanácsnak az összehívását Törökország kezdeményezte első ijedelmében a keddi incidens elkövetése után. Nem hivatalos információk szerint viszont a latorszövetség alaposan lehordta a törököket, és hírek vannak arról, hogy kiengesztelő misszió eredt Moszkvába.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a tegnapi eseményt nem fogja orosz katonai megtorlás követni, ám Törökország a helyére lesz rakva.

http://www.balrad.com/2015/11/25/a-medve-megfontoltsagan-mulott/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése