Törökország a légtérsértés vádját hozta fel annak indokaként, hogy lelőttek egy orosz vadászbombázót Szíria felett. Ez az indoklás azonban nem teljesen állja meg a helyét; évekkel ezelőtt a török államfő maga jelentette ki, hogy rövid légtérsértés nem lehet ürügy egy ilyen támadásra.
Recep Tayyip Erdogan kedden kijelentette, hogy az orosz gép lelövése indokolt és jogos lépés volt. Elmondása szerint ez a lépés teljesen összhangban van Törökország katonai akciókra érvényes szabályaival, és az ország jogos védelmének tekinthető. Évekkel korábban azonban Erdogan maga is kijelentette, hogy az ehhez hasonló fellépést nem tartja elfogadhatónak, és egy rövid légtérsértés nem lehet indok egy gép lelövésére akkor sem, ha az nem válaszol a rádióhívásra.
2012-ben Ankara azzal vádolta Szíriát, hogy lelőtte a török légierő egy F-4 Phantom vadászbombázó gépét. A törökök hivatalos állásfoglalása szerint a gép a Földközi-tenger felett végzett gyakorlórepülést, és egy radarrendszert tesztelt. Állításaik szerint a gép “ugyan rövid időre berepült a szír légtérbe, de már 15 perce távozott”, amikor lelőtték. Akkor a kormány azzal vádolta Szíriát, hogy a gépet nemzetközi légtérben lőtte le. A 2012-es eset egyértelműen a tegnapihoz hasonlítható; ahogyan akkor Szíria azt állította, nem volt tisztában azzal, hogy a török légierő gépét lövi le, Törökország tegnap azt állította, nem volt tisztában azzal, hogy a Szu-24-es vadászbombázó az orosz légierő gépe.
Erdogan három évvel ezelőtt felháborodott azon, hogy a török légierő egy gépét lelőtték, miközben az “csak rövid időre lépett be” egy másik ország légterébe – és hangsúlyozta, hogy;
“egy ilyen rövid idejű légtérsértés semmilyen esetben nem lehet indok a gép lelövésére.”
Oroszország védelmi minisztériuma tegnap nyilvánosságra hozott egy videofelvételt, amely bizonyítja, hogy a gép nem lépett be a török légtérbe. Amennyiben mégis Ankara hivatalos magyarázatát vesszük alapul, az azt jelenti, hogy Törökország egy 17 másodperces légtérsértés miatt lőtt le egy gépet.
Erdogan kijelentései egyértelműen képmutatásnak tekinthetőek, mert a török légierő gépei az utóbbi évek során rendszeresen és provokáció-szerűen sértették Görögország légterét. Alig két héttel ezelőtt a görög védelmi minisztérium tisztviselői jelentették, hogy nem egy, hanem nyolc török vadászrepülőgép hatolt be az ország légterébe, és összesen 19 légtérsértést követtek el. Csak a 2014-es év folyamán a török légierő gépei összesen 1017 (ezertizenhét) alkalommal hatoltak be Görögország légterébe.


http://www.hidfo.ru/2015/11/erdogan-jogosnak-nevezte-az-orosz-gep-leloveset/