Irán megkezdheti a kézi csomózású perzsa szőnyeg exportját az Egyesült Államokba, cserébe az atomprogrammal kapcsolatos megállapodás feltételeinek elfogadásáért.
A Boston Globe kedden számolt be arról, hogy mivel az atomprogrammal kapcsolatos megállapodás lehetővé teszi a szankciók eltörlését, ennek köszönhetően Irán megkezdi a tradicionális kézműves termékek exportját az Egyesült Államokba, és számos iráni szőnyegkereskedővel előzetes megállapodást kötöttek. A Press TV iráni hírügynökség által megkérdezett kereskedők szerint a perzsa szőnyeg “Irán nagykövete a világban – akár az iráni zászló, a perzsa világ tradicionális értékeit képviseli a világ más tájain”.
A Boston Globe jelentése szerint a perzsa szőnyeg exportja azon iparágak közé tartozott, melyek leginkább megszenvedték a szankciókat. Az előzetes megállapodások szerint most újra kezdődött a nagyarányú termék-előállítás, mert a kereskedők azt remélik, hogy még 2016-ban visszajutnak az amerikai piacra. Az iráni sajtó szerint ennek megfelelően a termelésben is jelentős változtatások történnek. Eszerint az amerikai piacra már főleg nem a tradicionális perzsa szőnyeget fogják szállítani, hanem igyekeznek megfelelni az amerikai vevők ízlésének.
Irán az atomprogrammal kapcsolatos megállapodás sikeressége érdekében számos nagy nyugati céggel kellett megállapodjon, így a szankciók előtti iráni piac teljes egészében újraelosztásra került. A megállapodás részeként amerikai és brit cégek részt vesznek az iráni olaj és földgáz kitermelésében, Irán pedig az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak fogja eladni azt. Emellett számos európai autóipari cég tervez befektetéseket Iránban, Teherán pedig több száz repülőgépet vásárol amerikai és francia vállalatoktól, és közvetlen járatokat indít a nagyobb nyugati országokba.
Az atomprogrammal kapcsolatos megállapodás a térségi politika teljes átrendeződéséhez vezetett, ami máig folyamatban van. Az Egyesült Államok hagyományos közel-keleti szövetségesei (pl. Izrael, Szaúd-Arábia) már nem bíznak Washingtonban, és saját térségi befolyásukat érzik veszélyeztetve, amiért az amerikaiak megállapodtak Teheránnal. Szaúd-Arábia gazdasági és újonnan katonai téren is Oroszország felé fordulna, és hasonló folyamat várható Izrael részéről. Egyelőre nem egyértelmű, hogy Irán számára pozitív fejlemény-e a nyugati cégekkel kötött megállapodások összessége. Az iráni kormány mindenesetre próbálja győzelemként lekommunikálni a nyugati vállalatokkal kötött megállapodásokat – ami középtávon a korábbi nyugatellenes retorikát is fenntarthatatlanná fogja tenni, így az új üzletekkel jelentős belpolitikai és külpolitikai változások is várhatóak.

http://hidfo.ru/2015/08/teheran-perzsa-szonyeget-exportal-az-egyesult-allamokba/