2015. augusztus 13., csütörtök

Donbasszban tankista ügyességi versenyre hívták ki a latortankistákat!

Az EBESZ-“megfigyelői” ma reggel pánikszerűen elhagyták Donyecket. Szinte vissza sem nézve robogtak ki a városból. Valamit megneszeltek! A valcmanista martalóchad konvojai pedig ma kora délutánra szinte elfogytak az utakról. A jelek szerint elfoglalták pusztulási helyeiket. Donbassz a “startra” vár?
Sztanyica Luganszka környékén kora délelőtt a valcmanista latorhad kilenc egyede harapott fűbe, egy latortank és a horda két BMP-je pusztult el egy milicista rajtaütésben. Egy milicista is elesett.
Szlavjanoszerbszknél ma délelőtt megroggyant Valcman latorhordája. Meglehetősen nagy vehemenciával vetették magukat a luganszki milicistákra, ám “árnyékra vetődtek”! Nem számoltak azzal, hogy a népköztársaságiak teljes harckészültséget rendeltek el. És megérkeztek a frontra a komolyabb szerszámok is. Értesüléseink szerint százat is meghaladhatja a martalóchad mai-szlavjanoszerbszki-egyedvesztesége! A technikai haváriával sem fognak kérkedni! A luganszki milicia három harcosa elesett az összecsapásban, és egy T-64-es is hasznavehetetlenné vált.
Gorlovkát-hihetetlen módon-szinte CSAK néhány emlékeztető lövés érte ma Dzserzsinszkből.
Sztaromihajlovkát-Donyeck nyugati “elővárosa”-ma délelőtt rendkívül hevesen ágyúzta a latortüzérség.
Donyeck “Kijev” kerületét ma (ottani idő szerint) délután öt órakor kezdre ágyúzni a martalóchorda tüzérsége. A repülőtér az napszaktól függetlenül, állandó ostrom alatt áll.
Granyitnyje-Novogrigorovka térségében a mai nap folyamán hatalmas latorerő-koncentrációt rögzítettek a DNR-felderítői. (Caporalékra arrafelé kemény meló vár)
Sztarognatovka térségében délután kettő óra körüli időpontban egy nagyon komoly tüzérségi tűzpárbaj indult meg.
Dnyepropetrovszk Regionális KÓrházát rohamtempóban készítik fel a “csúcsüzemre”! A városban és a régió több településén vad iramban gyűjtik a vért a lakosségtól.
kész
A dnyepropetrovszki hősi parcella is fölkészült. Folyamatosan ásnak-és földelnek.
tömtem
Bármennyire hihetetlen is, a DNR fegyveres erőinek 1 harckocsizó zászlóaljának parancsnoka ÜGYESSÉGI VERSENYRE HÍVTA KI a hoholtankistákat.
Petr Rucsjov őrnagy egy ősi szokásra hivatkozva tette meg ajánlatát, hogy “vezetéstechnikai és lövészetügyességi” próbán vegyenek részt a felek. Arról nincs értesülésünk, hogy a kihívást a hoholparancsnokok bármelyike is elfogadta-e, azt viszont sejtjük, hogy a “verseny” az meglesz! Talán már holnap. Élesben.

https://balrad.wordpress.com/2015/08/13/donbasszban-tankista-ugyessegi-versenyre-hivtak-ki-a-latortankistakat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése