Az Európai Unió nem tudta megvédeni saját határait a bevándorlók áradatától, és nem tehet többé úgy, mintha akarná a bevándorlást – mert a nyitottság nem tudatos választás eredménye.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elismerte, hogy jelenleg semmi nem olyan fontos az Európai Unió egysége szempontjából, mint a külső határok védelme. Az Európai Unió újra ellenőrzés alá kell vonja saját határait, és le kell állítani a korlátlan bevándorlást.
“Elveszítettük képességeinket a külső határok megvédésére, és ebben az értelemben a nyitottság nem a mi tudatos választásunk eredménye, hanem gyengeségünk bizonyítéka.”
Tusk az Európai Néppárt Madridban tartott kongresszusán hangsúlyozta, hogy jelenleg mindennél fontosabb a külső határok védelme – nem abból a célból, hogy “Európát egy elérhetetlen erőddé formáljuk”, hanem, hogy megvédjük az európai értékeket azoktól, akik el akarják pusztítani.
Donald Tusk szerint egyes politikusok úgy tesznek, mintha az európai országok akarnák a bevándorlást, és a nyitott határok politikája egy koncepció lenne, amit ők követnek. Mindezzel azonban csak az Európai Unió önvédelmének hiányát és a kudarcot próbálják elfogadhatóbb színben feltüntetni.
http://hidfo.ru/2015/10/az-europai-unio-nyitottsaga-a-gyengeseg-bizonyiteka/