A tegnapi brüsszeli maffiacsúcson az unió és Törökország maffiafőnökei a Nagy Migránsbiznisz technikai részleteiről már október óta készülő közös akciótervet fogadtak el.
Eszerint az ankarai maffiára bízza az EU az Európába irányuló illegális migráció lassítását. Ezért az európai maffiaszövetség-cserébe egyebek mellett-a vízummentességet ad a muszlimoknak, és 3 milliárd eurós uniós adományt folyósít a Kardigan uralta török maffiának. Az összeggel kapcsolatban az európai Keresztapagyülekezet úgy döntött, hogy az uniós költségvetésből különítsenek el 500 millió eurót, a fennmaradó részt pedig a tagállamok vállalják.
Fizetni hajlandóak vagyunk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el – károgta Döbrögink megérkezésekor Brüsszelben, még a Keresztapák tanácskozása előtt.
Az európai és a török bűnszervezetek tegnapi csúcsa előtt külön tanácskoztak Brüsszelben Bundesmutti kezdeményezésére azok a Családfők, amelyek hajlandók egy négyszázezer muszlim egyedből álló migránskontingenst még beimportálni Törökországtól. A találkozót Bundesmutti és a vén alkoholista Juncker hozták tető alá, és Németország mellett Ausztria, a Benelux-államok, Svédország, Finnország és Görögország Keresztapái-Keresztanyái „jelentkeztek be” az egyeztetésre.
Franciaország nyála is csorog néhányezer muzulmánra. Frissíteni kéne a már ott lévő készletüket a kontingensből merítve.
A legtöbb migránsra Bundesmutti foga fáj, de jelentős részt vállalhat Franciaország is. Alighanem erről sutyorgott múlt szerdán a Bundesmutti-Hollande ravaszdipáros Párizsban. Konkrét számokról viszont Párizsban a közelgő regionális választások miatt nem akarnak beszélni. Mert ha közölnének számszerű terveket, nagy valószínűséggel bukna Hollande kompániája.
Az idült alkoholista Junckerre bízták végülis, hogy a Karácsony előtti újabb-ebben a témában ismét értekező-uniós maffiózócsúcsra kiagyaljon egy gyorsan és zökkenőmentesen kivitelezhető tervet a megszállásban részt vevő muszlimkontingens széjjelszortírozására. A megszállásban részt vevő horda összetételét az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) fogja összeállítani!
A vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része az, hogy a migránsokat az Európai Unió országai között kötelezően migránsokat szét lehetne osztani – örvendezett Döbrögink a maffiacsúcs után összetrombitált sajtótájékoztatóján.
stj
A magyar szempontokat sikerült érvényesíteni – verte a mellét. A MAGYAR NÉP VALÓBAN ÍGY AKARJA-de azért nagyon ne tulajdonítsa már a NÉPAKARATOT saját érdemének. Történelmi keserveink a muszlimok okán azok, amelyek a MAGYAR NÉP többségének véleményét alakították, és ehhez neki van talán a legkevesebb köze! Leszámítva a Nagy Nyári Riogatás személyéhez köthető megszervezését.
Viszont lenne teendője! Diplomáciai! Amikoris nem közpénzmilliárdokból szervezett önmagasztalást kéne csinálnia, hanem letárgyalni Faymann osztrák Keresztapakolléga javaslatát. Aki bejelentette tegnap, hogy Ausztria-mint migránsimportőr-javasolja: azok a tagszervezei maffiák, amelyek nem fogadják a muszlimhordát, kevesebb uniós “fejlesztési” pénzt kapjanak. Amellett, hogy tartásdíjat fizetnek az importőröknek!
Merthogy Faymann szerint-pl. MAGYARORSZÁG-SOKAT (értsd: sok pénzt!) KÖSZÖNHET az Európai Unió nevű bűnszövetségnek! Amiből-ugyancsak Faymann szerint-pl. MAGYARORSZÁG NÉPE IS JOBBAN ÉL!
Ezt azért nem ártana tisztázni Faymann bécsi Keresztapával! Márminthogy a MAGYAR NÉP EGÉSZÉRE ez az állítás nagyon nem igaz! Úgyhogy tudomásukra kéne hozni: NEM FIZETÜNK, MIGRÁNSOK SEM KELLENEK, ÉS KÁRPÓTLÁSRA TART IGÉNYT A MAGYAR NÉP!
Magyarország miniszterelnökének ez lenne a valódi teendője!
NEM PEDIG BEJELENTENI, HOGY OK!-FIZETÜNK!


http://www.balrad.com/2015/11/30/eu-torok-csucs-a-torok-maffia-teljes-sikeret-hoztak-a-targyalasok/



Mocskos paktum

A török-EU paktum erkölcstelen és rossz üzlet, ami akkor derül majd ki, amikor a szírek helyett a török diktatúra elől menekülők fogják ostromolni a határainkat.
pak
Angela Merkel Európája a zsebébe nyúlt és jó pénzért együttműködést vásárolt Törökország piszkos diktátorával, az emberi szabadságjogokat, a szólás- és sajtószabadságot lábbal tipró, Recep Tayyip Erdoğannal, akinek a saját polgárai vére tapad a kezéhez. Brüsszel vörös szőnyeget terített az újságírókat börtönbe vető diktátor lábai elé, semmit sem törődve azzal, hogy Erdoğan – az iszlám fundamentalizmus bigott képviselőjeként – a világi állam erőszakos felszámolásán mesterkedik.
(kím.)