2018. január 26., péntek

Kiemelkedő tehetségek „homo technicus”-szá degenerálódnak

 

Úgy tűnik, hogy a technikai „felügyeletnek” semmi nem szab határt: „Intelligenssé” fejlesztett pelenka ellenőrzi a babák folyadékháztartását. A hasonlóképpen „intelligens” cumisüveg magától feljegyzi, hogy mennyi táplálékot vesz magához a gyermek, és eközben javaslatokat küld a szülők mobiltelefonjára. Aztán van még az „elektronikus zokni”, egy olyan baba zokni, ami megfigyeli a babák életenergiáját. Mindez ellenőrizhető appokon keresztül, ami okostelefon és tablet számára készült programokat jelent, amelyek letöltésével bővíteni lehet a telefon funkcióit. Mindez csodálatos, mondhatnánk. De a gyerekorvosok arra figyelmeztetnek, hogy: „Az új eszközök a szülőket egyre jobban eltávolítják a természetes érzékelésüktől és ezzel együtt a saját gyermekeiktől. ” Ahelyett ugyanis, hogy a szülők arra az intuícióra hallgatnának, ami természetes módon megadatott nekik, egyre inkább a modern technikára hagyatkoznak és így a saját gyerekükkel való bánásmódba nem nőnek bele. Az intuíció következtében kiemelkedő tehetségű embert ezáltal ostoba „homo technicus”-szá (technikai emberré) alacsonyítják le. Ezt vajon ki akarhatja?

von sbi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése