1989 november 26 – án volt az akkor még Magyar Népköztársaságban a híres – hírhedt “négyigenes” népszavazás.
négy
1989. november 26-án a következő kérdésekről szavazhatott az ország:
1. Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
2. Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?
3. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról?
4. Feloszlassák-e a Munkásőrséget?
A négy feltett kérdésből addigra valójában már csak egy maradt. Az első. Az elnökválasztásról döntő kérdés. Az akkori és az azóta eltel 25 esztendő történései is bebizonyították, hogy ez az egy kérdés sem volt döntő jelentőségű. A másik három kérdés pedig a népszavazás időpontjában a “közmegyezés” nyomán már aktualitását is vesztette.
mőr
Ám ennek a “négyigenes” népszavazásnak lett viszont egy olyan hozadéka, amely teljes egészében megpecsételte Magyarország és a magyar nép sorsát! (Bár az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy arról már korábban döntöttek Málta mellett egy hadihajón!)
Ezt a “négyigenes” népszavazást követően vált a voksolást kierőszakoló SZDSZ közismert politikai párttá, és kezdte meg MEGBÍZATÁSA teljesítését. Magyarország szétverését, szétrablását, nyomorba döntését. (Persze hiba lenne csak az SZDSZ “érdemeként” feltüntetnünk az ország elsikkasztását. Az MDF, az FKGP, a KDNP, a Fidesz, és az MSZP ugyanúgy kikarmolta a maga részét a “nemes cselekedetekből”!)
1989 november 26 – án – alig egy hónappal Karácsony ünnepe előtt – csodás karácsonyi ajándékot tett a magyar nép kirablói karácsonyfája alá. A Magyar Népköztársaságot. Szőröstül – bőröstül – mindenestül!
1989 november 26 – án Magyarország önként felállt a stokira, önként beledugta fejét a gondosan előkészített hurokba. Még majd negyedévig utána ide – oda mozgolódott, hogy rendesen rászoruljon az a hurok a nyakra!

https://balrad.wordpress.com/2014/11/26/1989-november-26-fejunket-onkent-a-hurokba/