A Norvég Menekülttanács szerint a 2016-os évben globális viszonylatban 31,1 millió olyan ember hagyta el otthonát háború, erőszak vagy természeti katasztrófák miatt, akik átmenetileg országon belül lettek elszállásolva. Ők jelentik azt a tömeget, ami bármikor nekiindulhat, hogy más országokban próbáljon letelepedni.
A jelentés szerint 6,9 millióan menekültek el erőszak vagy háború elől, 24,2 millió ember pedig természeti katasztrófák miatt volt kénytelen elhagyni otthonát.
A jelentésben az áll, hogy a Szubszaharai Afrika a háború és erőszak által leginkább sújtott régió, ahol 2016 folyamán több mint 2,6 millióan kerültek a régión belül elszállásolásra. A Közel-Kelet és Észak-Afrika áll a második helyen 2,1 millió menekülttel, Dél-Ázsiát pedig 1,1 millióan hagyták el háború és erőszakos cselekmények miatt.
A természeti katasztrófák által leginkább sújtott területek dél- és délkelet-Ázsia, ahol több mint 7 millió ember él átmeneti elszállásolással.
A jelentés szerint, miközben a nemzetközi közösség a már úton lévő migránsokkal foglalkozik, a régión belül átmenetileg elhelyezett menekültek több mint kétszer ekkora embertömeget jelentenek, annak kockázatával, hogy idővel ezek a tömegek is migránssá válnak, vagyis tartós letelepedés céljából megindulnak egy másik ország vagy kontinens irányába.

http://www.hidfo.ru/2017/05/tobb-mint-30-millio-migrans-indulhat-utnak/