Az uniós vezető diplomaták azzal fenyegetőznek, hogy kizárják Magyarországot az Európai Unióból, ha a magyar kormány nem hajlandó csökkenteni a fehér lakosság arányát.
Németország, Franciaország és 21 másik tagállam ultimátumot fog adni Magyarországnak és Lengyelországnak; be kell engedniük a kvótarendszeren keresztül kiosztott migránsokat, vagy el kell hagyniuk az Európai Uniót – áll a The Times beszámolójában.
A brit lap szerint a két országnak választania kell, hogy része-e az európai együttműködésnek vagy nem – és amennyiben Magyarország úgy dönt, hogy Európa részei vagyunk, el kell fogadnunk, hogy az EU vezető szervei ide afrikai és közel-keleti migráns-közösségeket akarnak betelepíteni.
A lap név nélkül idéz egy magas rangú diplomatát, aki azt mondta, többé nem megengedett az az opció, hogy „fél lábbal kint vagyunk, fél lábbal pedig bent vagyunk” Európában; ha úgy döntünk, hogy az EU tagjai akarunk maradni, be kell fogadnunk és le kell telepítenünk a kvótarendszer által évente ide kiosztott migránsokat.
A magyar kormány 2014-ben döntött arról, hogy a külgazdaságot „több lábra kell állítani”. Az akkor megkezdett folyamat azonban csak a következő években válik fontossá, amikor Magyarország demográfiai összetétele szempontjából döntő jelentőségű lesz, hogy az ország főként nyugati pénzforrásoktól és az uniós forrásoktól függésben létezik-e, vagy képes alternatív forráshoz jutni – pl. Oroszország -, amikor az EU egyszer úgy dönt, hogy csak akkor kapjuk meg az uniós forrásokat, ha a kormány engedélyezi a színesbőrű migránsok tömeges letelepítését Magyarországon.

http://www.hidfo.ru/2017/04/ezert-tavolodik-a-nyugattol-magyarorszag/