Laurent Fabius francia külügyminiszter szerdán kijelentette, Franciaország nem fog fegyvert szállítani Ukrajnának és katonai instruktorok küldését sem tervezi, - ellentétben a britekkel, akik fegyvert is szállítottak már, instruktorokat is küldtek.
David Cameron kedden jelentette be, hogy Nagy-Britannia instruktorokat küld Ukrajnába. Ugyan a brit "instruktorok" már eddig is jelen voltak az országban, mindössze arról van szó, hogy eddig nem-hivatalosan működtek, mostantól hivatalosan fognak. A brit Sunday Times alig egy hete, február 22-én közölt le interjút egy brit háborús veteránnal, aki korábban Afganisztánban teljesített szolgálatot, majd feletteseinek utasítására leszerelt és az Ukrán Nemzeti Gárda kiképzésében vett részt tavaly május óta. Tehát a most Európában zajló vitának nem az a lényege, hogy az egyes országok küldenek-e vagy nem, hanem több mint egy éve vannak jelen a nyugati katonák Ukrajnában, és mivel lassan már nem lehet titokban tartani, hivatalos keretet kell adni a "szolgálataiknak".
Hídfő.net.ru | Laurent Fabius
Laurent Fabius ugyanakkor kiemelte, hogy miközben a britek egyfajta "keményvonalas" álláspontot képviselnek és fegyvert, kiképzést biztosítanak az ukránoknak, Franciaország a konfliktus feloldásában érdekelt. A France Info rádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy a továbbiakban sem terveznek közvetlen érintettséget az ukrán háborúban, mert ez csak a konfliktus eszkalálódásához vezetne.
A kijevi hatóságok rendszeresen "kérnek" nyugati segítséget, és egyúttal versenyre is kényszerítik a nyugati fegyvergyártó cégeket (ha nem adnak fegyvert, majd ad más); kedden az ukrán belügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek már beleegyezett, fegyvereket és haditechnikát fognak küldeni Ukrajnába. Miközben több európai ország is elutasítja az Ukrajnának történő fegyverszállítást, a kijevi hatóságok elsősorban abban érdekeltek, hogy a nyugati fegyvergyártó cégeknek piacot teremtsenek - vagyis a háború folytatásában. Minél kiterjedtebb a konfliktus, annál több fegyverre van szükség. Minél több a halott, annál több nyugati zsoldosnak teremtenek "munkalehetőséget". Mivel mostanra a zsoldos életformának egyfajta globális szubkultúrája alakult ki, Ukrajna mint térségi háborús gócpont egyfajta háborús piaccá válik, ahol a zsoldos munkát talál, a fegyvergyártók eladhatják termékeiket.
Franciaországnak ilyen körülmények, "jó üzleti lehetőségek" közepette igen nyomós indoka lehet a konfliktusból kimaradásra, és a nyugati kormányok erkölcstelenségét tekintve ez aligha humanitárius alapú.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/25/franciaorszag-nem-erdekelt-az-ukran-haboru-kiterjeszteseben