2015. február 25., szerda

Újabb döbrögista puritánkodók

Simicskó Istvánnak, az EMMI sportért felelős államtitkárának egy, 70 év feletti szüleinek azonban összesen további négy lakása van ugyanabban az elegáns, néhány éve épült lakóparkban a siófoki Aranyparton. Nyilvános adatbázisokból nem látszik, hogy az államtitkár idős szülei miből tudták megvenni a nyaralónak használt ingatlanokat.
simics
A KDNP alelnökéről tavaly nyáron derült ki, hogy évekig össze-vissza töltötte ki a vagyonnyilatkozatait (hol ingatlanai mérete, hol azok vásárlásának ideje változott), akkor azt ígérte, hogy a jövőben ügyelni fog a pontosságra. A jelek szerint ez sikerült, azóta nem bukkant fel újabb érdekes ingatlan a vagyonbevallásában. Idős szüleinek pedig természetesen nem kell fiuk politikai tisztsége miatt ilyen papírt leadniuk, így valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy az államtitkár 70 év feletti édesanyja és édesapja vajon miből vettek néhány év alatt négy több tízmilliós értékű lakást, ráadásul mindet ugyanabban az újépítésű siófoki lakóparkban, ahol a fiuknak is van lakása – és még két ingatlant Pilisszentivánon.
Hopp, az a szüleim nevén van!
Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára 2014 júniusában több köteg papírral, köztük ingatlan-adásvételi szerződésekkel felszerelkezve érkezett az Index újságírójával megbeszélt találkozóra, miután a lap kiszúrta, hogy Simicskó nyilvánosan elérhető vagyonnyilatkozataiban több dolog sem stimmelt:
- a II. kerületi ingatlanának a mérete, a siófokinak pedig a mérete és megvásárlásának dátuma szinte évről-évre változott
- 2010-es vagyonnyilatkozatába bekerült egy pilisszentiváni, a 2011-esbe pedig egy újabb II. kerületi ingatlan, ám ezek a későbbi bevallásokban nem szerepeltek, és az eladásukra utaló ellenértéket (készpénz, megtakarítás) sem tüntette fel Simicskó
Az államtitkár tavaly tisztázta a helyzetet: a két titokzatos ingatlan valójában a szülei nevén van, csak véletlenül írta be őket a vagyonnyilatkozatába. Állítása szerint minden hibát az okozott, hogy a vagyonnyilatkozatok kitöltésekor nem voltak a keze ügyében az adásvételi szerződések, fejből pedig nem emlékezett rá, hogy a tényleg az ő nevén lévő II. kerületi lakás 50 vagy 60 négyzetméter nagyságú, illetve hogy 2006-ban vagy 2008-ban vette-e a siófokit, illetve hogy a család melyik tagjáé a pilisszentiváni 2500 négyzetméteres ingatlan. Simicskó az Indexnek megígérte, hogy „a jövőben ügyelni fog a pontosságra”.
Sikerült
Tény, hogy Simicskó az idén januárban leadott vagyonnyilatkozata kitöltésekor precízebb volt, mint valaha: a siófoki ingatlan alapterületében külön feltüntette még a terasz nagyságát is; II. kerületi ingatlanát pedig tavaly eladta, az érte kapott 19,5 millió forintot kincstárjegyben kötötte le, és ezt is szépen beírta a megfelelő rubrikába. Szemmel láthatóan igyekezett tehát, hogy ezúttal semmiféle hibát ne ejtsen.
Siófokon, a közvetlenül a vízparton épült négy épületből álló lakópark két bejáratánál azonban a kapucsengőket látva könnyen elbizonytalanodhat az, aki az államtitkárt keresi: az egyik épülethez tartozó kezelőpanelen 1, a másikon pedig 3 lakás mellett szerepel a Simicskó név. Ám jobban megnézve már látszik az apró eltérés, ami az egyik lakást megkülönbözteti a többitől: ott áll a név elé írt „dr.” előtag. Ez az államtitkár vagyonnyilatkozatából ismert 36 négyzetméteres lakás, a lakóparkban található többi négy, a kapucsengőkön három esetben Simicskó-, egy esetben pedig más névvel jelzett lakás az államtitkár idős szüleinek nevén van.
kapucsengok
Az idén 77. életévét betöltő id. Simicskó István és nála két évvel fiatalabb felesége 2008-ban vásárolt a lakópark egyik épületében egy 58 nm-es lakást, majd 2009-ben a másik épületben is vettek két darab 58 nm-es lakást. 2014-ben pedig id. Simicskó egyedül vásárolt az első épületben egy 77 nm-es lakást.
Így a Simicskó család tulajdonában már összesen 5 lakás van a csodaszép panorámájú balatonparti lakóparkban: négy lakás a szülők, egy pedig fiuk, az államtitkár nevén. Mindegyik ingatlannak Simicskóék az első tulajdonosai, mindet közvetlenül a projekt beruházójától, a Sajgó Sándor többségi tulajdonában lévő Ceminvest Kft.-től vették.
Apró érdekesség, hogy a Simicskó-család által kedvelt siófoki lakóparkban van egy ingatlana Ruff Zoltánnak, az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjének is, akiről egy korábbi cikkünkben írtuk meg, hogy már jó ideje forgolódik a kormányhoz közel álló üzleti körökben.
A lakópark kerítésén elhelyezett tábla szerint még három, az ingatlanforgalmazó honlapja szerint azonban már csak két eladó lakás maradt a két házban: az egyiket 496.000 Ft/nm, a másikat 640.000 Ft/nm áron kínálják. A kettő átlagából számolt 568.000 Ft/nm árral kalkulálva a sportért felelős KDNP-s államtitkár szüleinek négy darab, összesen 251 nm területű lakásának együttes értéke nagyjából 142,5 millió forint lehet.
Vajon miből?
A négy siófoki ingatlan, a Simicskó-szülők állandó lakcímeként megadott II. kerületi lakás, valamint az általuk 2006-ban vásárolt 808 nm-es, és 2014-ben vásárolt 519 nm-es pilisszentiváni ingatlan – mindkét telken egy-egy családi ház áll – egyaránt tehermentesek, vagyis valószínűleg kölcsönfelvétel nélkül vásárolta őket az államtitkár idős édesanyja és édesapja.
Nekik fiuk politikai pályafutása miatt természetesen nem kell vagyonnyilatkozatot kitölteniük, és Lázár János gyermekével ellentétben lehetett is önálló jövedelmük és vagyonuk, ám az eddig megismert tények, miszerint dr. Simicskó István 75 éves édesanyja és 77 éves édesapja 2006 óta minimum 6 darab nagyértékű ingatlant vásárolt, amelyek közül egyet-egyet az államtitkár egy-egy évben véletlenül a sajátjaként írt bele a vagyonbevallásába, Semjén Zsolt 82 éves édesanyjának gánti vadászházához hasonlóan felvet néhány kérdést.
Például, hogy hány ingatlana van Simicskó István államtitkár szüleinek összesen, mert a két pilisszentiváni ingatlan nem egyezik azzal a 2500 nm-es telken álló házzal, amit ő véletlenül beleírt a 2010-es vagyonnyilatkozatába, majd később tisztázta, hogy az valójában a szülei nevén van. Továbbá Simicskó 2012-ben azt nyilatkozta a Blikknek, hogy tíz éve, tehát 2002 óta van egy nyaralójuk Siófokon – ez azonban nem lehet egyik lakóparki ingatlan sem, lévén az Átlátszó által fellelt épületegyüttes 2007-2008-ban készült el.
A tisztánlátás érdekében múlt hétfőn megkerestük kérdéseinkkel az EMMI sajtóosztályát:
- A pilisszentiváni 2500 nm-es ingatlan, amelyet az államtitkár úr véletlenül beleírt a 2010-es vagyonnyilatkozatába, még a szülei nevén van?
- Dr. Simicskó István 2012-ben azt nyilatkozta a Blikknek, hogy “Imádjuk a Balatont, tíz éve van egy nyaralónk Siófokon, és rendszeresen oda járunk”. Ez az említett ingatlan a család melyik tagjának tulajdonában van, és mekkora méretű?
- Az államtitkár úr idős szülei milyen fedezetből tudtak az elmúlt években 4 lakást is vásárolni ugyanabban a siófoki lakóparkban, ahol az államtitkár úrnak is van lakása, és ahol az ingatlanforgalmazó cég ajánlata szerint az átlag négyzetméterár 568 ezer forint?
- Édesapja, id. Simicskó István milyen fedezetből vett 2006-ban és 2014-ben egy-egy pilisszentiváni ingatlant?
- A siófoki és a pilisszentiváni ingatlanokon kívül hol és hány ingatlant vásároltak az államtitkár úr szülei az elmúlt 8 évben?
- Összesen hány ingatlana van az államtitkár úr szüleinek?
- Az államtitkár úr három gyermekének vannak ingatlanai?
Néhány nap múlva megérkezett a kevés konkrétumot tartalmazó, ezért válasznak nem igazán nevezhető reagálás.
“Tisztelt Szerkesztőség!
Megkeresésükre az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága az alábbi választ adja:
Államtitkár úr szülei nem közszereplők, külön háztartásban élnek így nem kötelesek beszámolni a sajtónak vagyoni helyzetükről. Államtitkár úr ugyanakkor saját vagyoni helyzetéről – az ide vonatkozó előírások szerint – már többször nyilatkozott.
Fentiektől függetlenül az Önök által említett „2500 nm2-es pilisszentiváni ingatlan” a valóságban egy 250 négyszögeles telken lévő 80nm2-es ház. Államtitkár úr édesapjának tudomásunk szerint nem csak egy ingatlanja van, 57 éven át kereskedő volt, sikeres vállalkozóként kis- és nagykereskedelmi tevékenységet folytatott. Soha nem kapott állami, önkormányzati és eu-s támogatást, mint ahogy megrendelést sem. Amit elért egy élet tisztességes munkájával és a törvényt szem előtt tartva tette.
Boltokat üzemeltetett és egy eredményes biztonságtechnikai Kft. ügyvezető igazgatójaként is dolgozott és az államtitkár úr politikai tevékenysége előtt is több ingatlannal rendelkezett.
Dr. Simicskó István 1998-tól képviselő, – korábban ugyancsak vállalkozó – gyermekeinek nevén nincs és nem is volt soha ingatlan.
Megkeresésüket köszönve, a jövőben is tisztelettel állunk rendelkezésükre, bízva abban, hogy államtitkár úr becsületét és családjának jó hírnevét a messzemenőkig tiszteletben tartják.”
Látható, hogy csupán egyetlen kérdésre érkezett valódi válasz: az államtitkár gyermekeinek nevén nincsenek ingatlanok. Szülei vagyoni helyzetéről azonban semmi konkrétum, csupán a magyarázat: egy élet tisztességes munkája, sikeres kereskedő, és eredményes cég. Ez azonban a nyilvánosan elérhető információkból sajnos nem látszik. A kereskedői múltnak semmi nyoma a cégadatbázisokban, így azt a tevékenységet vélhetően egyéni vállalkozóként folytatta id. Simicskó István, aki élete során csupán egyetlen cégben volt tisztségviselő és tulajdonos.
A cégnyilvántartás tanúsága szerint id. Simicskó 2009 áprilisában szállt ki a korábban Simicsko Biztonságtechnikai Kft., 2004 ősze óta pedig már Dom-Zett Kft. néven futó vállalkozásból, melyben közhivatalt viselő fia is tulajdonos volt 2009-ig. Ebből a cégből nyilvánvalóan származott valamekkora jövedelme az államtitkár édesapjának, és tulajdonrészéért cserébe is biztosan kapott valamekkora összeget a Kft. új tulajdonosaitól, ám a vállalkozás mérlegeit elnézve ez aligha fedezhette az ingatlanvásárlásokat: a cég legmagasabb adózott eredményét, 2,9 millió forintot 2003-ban érte el, az ezt követő években 647 ezer és 2,5 millió forint közötti eredményt ért el, az eladást megelőző, s ezért valószínűleg a vételár meghatározásában is nagy szerepet játszó 2008-as évben pedig csupán 1,072 milliót.
A tulajdonosok éppen ezért legtöbbször minimális vagy épp 0 forint osztalékot vettek fel az évek során – így kijelenthetjük, hogy nem a családi vállalkozás termelte ki a családi ingatlanokat.
Szerettük volna Simicskó István szüleit is megkérdezni az ingatlanvásárlásokról, ezért elkértük elérhetőségüket az államtitkárságtól, ám onnan az alábbi választ kaptuk:
„Megkeresésükre az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága korábban kimerítő válaszokat adott. Aláhúzva, hogy államtitkár úr szülei magánemberként a törvények betartásával és tisztességes munkával értek el eredményt, megilleti Őket a magánélet zavartalanságához való jog. Államtitkár úr szülei nem közszereplők, ezáltal nem nyilatkoznak a sajtónak. Köszönjük érdeklődésüket!”
Természetesen külön kérés nélkül is tiszteletben tartjuk az államtitkár úr becsületét és családjának jó hírnevét, de egyrészt a tényeket sokkal jobban szeretjük a semmitmondó hivatalos leveleknél, másrészt egy átlagos szülő-gyermek kapcsolatnál szorosabb közös gazdálkodásra utal, hogy id. Simicskóék közhivatalt viselő fia korábban szülei két ingatlanját is sajátjaként vallotta be vagyonnyilatkozataiban.
(Erdélyi Katalin)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése