2014. szeptember 15., hétfő

Közel-Kelet - Oszd meg és uralkodj!

Jemen: Katonák és síita felkelők összecsapása - Kezdik élezni itt is az etnikai/vallási elentéteket
Ismét összecsapott a jemeni fővárosban, Szanaában a (sunnita kormányhű) hadsereg a hetek óta tüntető húszi (siita) felkelőkkel, ami kétségbe vonja a kormány és a felkelők között két napja megszületett megállapodást. Az AP hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó tisztviselők szerint az összecsapások azután alakultak ki, hogy a katonák feltartóztatták a felkelők egy fegyverekkel megrakodott teherautóját. Áldozatokról nem érkeztek jelentések. Az AP szerint az erőszak kiújulása egy jelentősebb konfliktushoz is vezethet a hosszú ideje szembenálló felek között. A síita vallású húszi kisebbséghez tartozó tiltakozók az elmúlt hetekben akadályozták a forgalmat a főváros egyik, a repülőtérre vezető főútján, illetve hosszú időn át ülősztrájkot folytattak a kormány lemondatása érdekében minisztériumok, közhivatalok előtt. Fő követelésük az üzemanyag állami ártámogatásának visszaállítása volt. A megmozdulások miatt a lázadók több helyen összecsaptak a fegyveres erőkkel, legalább tízen meghaltak. A kormány és a felkelők csütörtökön kötöttek megállapodást, amelynek értelmében csökken az üzemanyagok ára. A húszi kisebbség évek óta nagyobb önállóságot követel a szunnita többségű jemeni kormánytól. Korábban éveken keresztül folytattak fegyveres felkelést a kormány ellen, illetve szunnita csoportokat is támadtak. Jemen északi részén a síiták vannak többségben, míg országos szinten a szunniták. Ez utóbbiak egy része attól tart, hogy a húszik a térségben újra akarják éleszteni az ezeréves zaidita imamátust, amelynek irányítói Mohamed próféta leszármazottainak mondják magukat.


Jemen az 1960-as évek elejéig volt imamátus volt, s ennek irányítója egy személyben volt állami és vallási vezető. Az imamátusnak katonai puccs vetett véget 1962-ben.


USA: Újabb légitámadások Irakban - A konfliktus és a béke fenntartói

Az amerikai légierő újabb támadásokat hajtott végre Irakban a mesterséges Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen - jelentette be helyi idő szerint még szeptember 13-án, szombaton a Pentagon. A harci gépek a moszuli gát környékén támadtak célpontokat, és megsemmisítettek egy aknavető állást és egy felfegyverzett járművet - közölte a fegyveres erők Középső Parancsnoksága, amelyhez a térség tartozik. Az Egyesült Államok augusztus óta támadja az Iszlám Állam erőit, s azóta a légierő 160 bevetést hajtott végre Irak egész területén. Barack Obama amerikai elnök a héten ismertette a dzsihadisták elleni harcban követett stratégiáját, és azt, hogy Szíriában is támadni fogják a szélsőségeseket, ahol a legerősebbek. Bejelentette azt is, hogy felfegyverzik és kiképezik a mérsékelt szíriai felkelőket arra, hogy szembeszállhassanak a terrorszervezettel. A Pentagon rövid időn belül közel ötszáz katonai kiképzőt küld az iraki és kurd erők felkészítésére, és harci repülőgépeket és drónokat telepít Erbílbe, ahonnan hatékonyabban lehet bevetni őket az Iszlám Állam ellen. Ha ezek a katonák megérkeznek, a már a helyszínen lévőkkel együtt mintegy 1600-an lesznek, ami a legmagasabb létszám azóta, hogy majdnem három éve, 2011-ben kivonultak Irakból.
Hírfigyelő Szolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése