Kilakoltatják egy kazah falu lakosságát, mivel mindmáig megmagyarázhatatlan okok miatt több tucat lakos nem volt képes felébredni, számolt be a rejtélyes esetről a BBC.
Az észak-kazah Kalachi falu lakosai már két éve szenvednek ettől a furcsa állapottól. A faluban élők képtelenek alvásrendet tartani, véletlenszerűen, de azonnal alszanak el, néha napokig, ezek mellett pedig időszakos amnéziára és hallucinációkra panaszkodnak.
Tim Burton filmjére utalva a “Sleepy Hollow”-nak, azaz Álmosvölgynek elnevezett faluban több mint százan szenvednek ettől az állapottól, a tünetcsoport többször is jelentkezhet egy-egy embernél.
A környező falvak lakói azzal segítenek az érintetteknek, hogy új otthonokba költöztetik őket, új munkahelyeket biztosítanak számukra – számolt be róla az Interfax hírügynökség, a falu 582 lakosának több mint fele hagyta ott szülőotthonát.
A kór felnőttek és gyerekek között egyaránt szedi áldozatait. “Megpróbáltam felébreszteni, úgy tűnt, mintha ki akarná nyitni szemét, de nem sikerül, csak alszik és alszik” – mesélte fiáról Igor Samusenko, az egyik érintett apjaa a Russia Todaynek.
alsz
Az orvosok mindmáig nem jöttek rá, hogy mi okozhatja ezt az állapotot, bár többen tömegpszichózisra gyanakodnak. Mások úgy vélik, a falu közel van egy két évtizede bezárt urániumbányához, amely valamilyen okból kifolyólag akár okozhatna is hasonló tüneteket. Ám a falu körüli földeket, illetve a település vízkészletét megvizsgálva semmilyen szennyeződést nem találtak a hatóságok.
(hazipatika)