2015. január 14., szerda

Izrael együttműködött az al-Nuszra Front terrorszervezettel?

Tavaly év végén jelent meg egy felvétel, és ezzel párhuzamosan egy ENSZ-jelentés, mely szerint Izrael aktívan támogatja a szíriai válságban a mérsékelt ellenzéknek tartott fegyvereseket. Azonban az al-Monitor nevű közel-keleti lap - helyi és ellenzéki forrásokra hivatkozva - most olyan cikket közölt, miszerint Izrael az egyik legismertebb terroristaszervezetnek is komoly segítséget nyújtott.

2014 decemberében jelent meg egy ENSZ-jelentés, amely később az izraeli sajtóban is felbukkant, arról, hogy izraeli kórházakban látják el a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) harcosait. Az ENSZ-megfigyelők több ilyen esetet is leírtak, és jelezték, hogy voltak alkalmak, amikor egészséges milicistákat is láttak Izraelben. Összesen 89 sebesült harcost gyógyítottak a zsidó államban, és gyakran adtak fegyveres kíséretet a mentőknek, akik a sebesülteket a határhoz szállították.

A VICE összefoglalója az izraeli kórházak működéséről:
 

Az UNDOF (az ENSZ Biztonsági Tanácsának speciális szervezete) jelentése kitér arra is, hogy nem csak "egészségügyi ellátást" biztosítottak az FSA-nak, hanem fegyvereket és lőszereket is. Egy június 10-i beszámolóhoz csatolt fényképeken az látható, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái két nagy dobozt nyújtanak át az FSA harcosainak, amelyekben hadianyagok vannak, de a dobozok pontos tartama a mai napig nem ismert.

Az al-Monitor legújabb cikkében azonban nem mást állít, mint azt, hogy Izrael nem csak a mérsékeltnek tartott fegyveres ellenzéket, hanem bizony olyan terrorista szervezeteket is aktív támogatásban részesített, mint az al-Nuszra Front. És ez a segítség nem csak egészségügyi ellátást jelentett, hanem hírszerzési információk átadását és a támadások összehangolását is.

2014 szeptemberében a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) és néhány szélsőséges szervezet közös hadműveletet indított a Golán-fennsík körüli térség elfoglalása érdekében. A csatát megnyerték, és ma ők ellenőrzik a vitatott területet háromnegyedét. Ugyanakkor nem győztek volna az izraeli segítség nélkül - legalábbis ezt állítja Mohamed Kászim ellenzéki aktivista, aki részt vett a hadműveletben.

"A Kúneitra nevű település elfoglalásában jelentős szerepe volt Izraelnek: ő adta át azokat a hírszerzési jelentéseket és felvételeket, amelyek megmutatták a szíriai hadsereg pozíciót és csapatmozgásait. Az izraeli összekötővel Abu Dardá tárgyalt, aki akkoriban az al-Nuszra nevű terrorista szervezet vezetője volt" - nyilatkozta Kászim az újságnak a Skypeon keresztül. Az aktivista több FSA brigádparancsnokra hivatkozott, akik az Izraeli Védelmi Erőktől (IDF) rendszeresen kaptak "naponként frissített információkat" a szíriai hadseregről.

De nem csak ebben merült ki az izraeli támogatás. 2014 szeptemberében az izraeli légierő folyamatos légicsapásokat hajtott végre a Szíriai Arab Hadsereg állásai ellen. Ráadásul szeptember 23-án az izraeli légvédelem lőtte le az egyik szíriai MiG-21-et is, amely meg akarta akadályozni, hogy az izraeli repülők berepüljenek Szíria légterében, és segíthessék a szárazföldön harcoló ellenzékieket. A bombázásokon kívül az IDF kommunikációs berendezésekkel és egészségügyi ellátmányokkal támogatta az FSA-t, és rajta keresztül az al-Nuszra Frontot is.
 

Kászim ezenfelül részletesen beszámolt arról, hogy miképp zajlott/zajlik a fegyveres csoportok egészségügyi ellátása izraeli kórházakban. "Függetlenül attól, hogy civilekről, lázadókról vagy terroristákról van-e szó, az izraeli katonák bárkit elvisznek a Golán-fennsík izraeli részén található tábori kórházakba. Egy járőr vagy egy drón kiszúrja a határon átszivárgó elemeket, majd ha megfelelő a visszaigazolás, mentő megy értük, természetesen az izraeli katonák védelme alatt". Hozzátette azt is, hogy amint rendbe jött az illető, az izraeli hadsereg vagy a hírszerzés megkeresi, és tájékoztatást kér tőle a szír helyzetről.

"Kúneitra település esetében láthattuk, hogy mihez vezet Izrael és a terroristák együttműködése. Valójában azonban már jóval korábban voltak olyan esetek, amikor izraeli fegyverszállítmány érkezett az ellenségnek. Izrael célja egyértelmű: teljesen a kontrollja alá akarja helyezni a Golán-fennsíkot, mégpedig úgy, hogy a nemzetközi közösség elhagyja a térséget" - jelentette ki Rámi al-Hasszán generális, aki a Kúneitra térségben állomásozó szír erők főparancsnoka volt.

"Október 4-én az al-Nuszra nem lett volna képes elfoglalni a Daraa mellett fekvő Tal al-Harát, ha nincs az izraeli támogatás. Ők szervezték meg szinte az egész hadműveletet, mondták meg a terroristáknak, hogy merre menjenek, mikorra időzítsenek és hogyan mozogjanak. Az utasítások arab nyelven érkeztek, és a harcosok folyamatosan értesítették az izraeli hadsereget a fejleményekről" - mondta egy másik aktvista, Gázván al-Húrani. Ő éppen fültanúja volt az izraeli vezetés és az al-Nuszra közötti kommunikációnak Daraa mellett. Korábban itt volt a szíriai hadsereg elektronikus hadviselésre specializálódott ezredének egyik raktára és bázisa, s így a terroristák, miután elfoglalták a bázist, fejlett radar, radarzavaró és rádióeszközökhöz jutottak.

Ezenfelül a település közelében egy korszerű radarberendezés is működött. Nem egészen egy hónappal a Daraa-i offenzíva után, egy újabb ellenzéki hadművelet megindítása előtt előtt izraeli gépek lebombázták az objektumot. 2014 elején új orosz technológiával szerelték fel a szovjet időszakból származó megfigyelőrendszert, s így a szír légvédelem egészen Ciprusig és Szaúd-Arábiáig figyelni tudta a légteret, képes volt még a drónok észlelésére is. Ezért Izrael számára potenciális fenyegetést jelentett a radar, Damaszkusz ugyanis az egész Golán-fennsíkot és az izraeli légteret is ellenőrizte vele, és azonnal értesült mindenfajta mozgásról.

Az al-Monitor szerint Kászim és Huráni (mindkettő természetesen álnév) nagyon félve és folyamatos megszakításokkal számolt be ezekről a dolgokról. Amikor az újság egyik riportere rákérdezett, hogy miért mesélik mindezt el, hisz ezzel nem a "forradalmat" segítik, nagyjából mindketten hasonló választ adtak: "Ez az együttműködés árulás. Tízezrével estek el a harcostársaink, de nem azért, hogy néhányan egy másik ellenségünkkel működjenek együtt. Mi kezdtük a háborút, és mi is fejezzük be, mindenfajta segítség nélkül. Pláne olyanoktól nem kell segítség, akik palesztinokat gyilkolnak és költöztetnek át, miközben országunk egy részét megszállás alatt tartják."

Az eredeti cikk itt olvasható.

Kapcsolódó:
   Lefilmezték, hogyan segíti Izrael a szír felkelőket
   Hezbollah-parancsnokot és forradalmi gárdistákat ölt meg az izraeli légicsapás a Golánon
   Az izraeli légicsapás hullámai Libanonban
   Már tankjai is vannak az al-Kaidának
   Az izraeli légierő ezúttal Szíriában hajtott végre támadást
   Irán és Oroszország erősíti katonai együttműködését
   Irán "megsemmisítő válaszcsapásokkal" fenyegette meg Izraelt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése