Költségvetési takarékoskodás és létszámcsökkentés miatt az amerikai védelmi minisztérium bezár 15 katonai támaszpont Európában, és visszaadja ezeket a létesítményeket az érintett országoknak – jelentették be csütörtökön Washingtonban. Az intézkedésekkel 500 millió dollárt szeretnének megtakarítani évente, miközben az átszervezések külön kiadásokkal járnak. A Pentagon szerint a legfontosabb döntés az, hogy az amerikai légierő felszámolja jelenlétét a királyi légierő (RAF) mildenhalli (Anglia) bázisán, ahonnan utántöltő, felderítő és különleges hadműveleteknél használt repülőgépek szállnak fel 3200 fős kiszolgáló személyzet támogatásával. Családjukkal együtt hat éven belül távoznak. Németországban több kisebb létesítmény szűnik meg, amelyek a hidegháború maradványainak számítanak, de az országban összességében pár száz fővel több amerikai katona marad. A portugáliai Lajes légitámaszpontról (Azori-szigetek) 500 főt vonnak ki, az ottani erők kétharmadát. Olaszországban viszont ellenkezőleg, 300 fővel több amerikai katona fog szolgálni. Derek Chollet védelmi miniszterhelyettes szerint a "konszolidálás" nem csökkenti az amerikai katonai erők harci képességeit, "azt a képességet, hogy megfeleljenek a szövetségesek és partnerek irányában vállalt kötelezettségeknek". "Igazából, ezek a döntések megtakarításokat hoznak, és ez képessé tesz minket robusztus erők fenntartására Európában" – tette hozzá egy sajtótájékoztatón. Mildenhall (amerikai részének) kiürítését később azzal ellentételezik, hogy 2020-tól két századnyi F-35 típusú harci repülőgépet telepítenek a RAF Lakenheath nevű, közelben lévő bázisára, ahol most is állomásoznak amerikai harci repülőgépek. Az Egyesült Államok most körülbelül 67 ezer katonát állomásoztat Európában. A Pentagon szerint odahaza nagyjából 20 százalékos kapacitásfelesleg van, és először ott kellene takarékoskodni, de ezt a törvényhozás határozottan visszautasította, elvetve bármiféle hazai bezárást.
MTI



Tömeges átcsoportosításra készül az USA európai parancsnoksága

Az Egyesült Államok bezárja 15 katonai létesítményét Európában, többek közt Angliában, Németországban, Belgiumban, Portugáliában, Olaszországban és Hollandiában. 2018-tól 2021-ig állítólag kétezer amerikai katona is távozik a kontinensről. A Pentagon szerint a művelet célja az, hogy az USA "csökkentse katonai jelenlétét Európában", és megszabaduljon az idejétmúlt infrastruktúrától. A Védelmi Hivatal szóvivője, Mark Wright szerint a többlettől megszabadulás javítja a hatékonyságot, az "idejétmúlt infrastruktúrából" pedig a továbbiakban a befogadó országok profitálnak.
A Pentagon egy másik közleménye szerint az átstrukturálással több mint 500 millió dollárt takarítanak meg éves szinten.

A Királyi Légierő Mildenhall létesítménye lesz a legnagyobb bázis, amit a művelt részeként bezárnak és átadnak az angol parancsnokságnak. A bázison szolgálatot teljesítő 3200 fős katonai személyzetet áthelyezik máshova.
Arról azonban nem adtak pontos tájékoztatást, hogy a nyugat-európai létesítményekből áthelyezett, létesítményenként több ezer amerikai katona hol kerül majd elszállásolásra. 15 létesítmény bezárásával több tízezer amerikai katona lesz átcsoportosítva, de a közlemény szerint ebből csak kétezer hagyja el Európát.
Az amerikai külpolitika elmúlt évtizedei alapján kijelenthető, hogy ahová egyszer az amerikai katonák bekerülnek, onnan békés úton nem távoznak (ilyenre nem volt még példa). Ezek alapján az áthelyezett katonai személyzet Európa területén marad, és az átszervezés részeként közelebb kerül az Oroszország ellen épített frontvonalhoz. Arról nem érkeztek hírek, hogy kelet-európai katonai létesítményeket is zárnának be, így valószínűsíthető, hogy az áthelyezett alakulatok és haditechnika nagy része Kelet-Európába lesz átcsoportosítva.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/10/tomeges-atcsoportositasra-keszul-az-usa-europai-parancsnoksaga



Az USA európai katonai bázisain spórol
Az Egyesült Államok megválik egyik nagy-britanniai légi támaszpontjától és visszaadja, ahogy 14 másik európai létesítményét is az érintett anyaországoknak, jelentette be január 8-án a Pentagon. Ezzel a lépéssel évi 500 millió dollárt kívánnak megspórolni az amerikai kormánynak.
A több év alatt lezajló átalakítás során több ezer fős amerikai katonai és civil személyzetet vonnak majd ki a javarészt az Egyesült Királyságban, illetve Németországban található 15 helyszínről, áll a Pentagon közleményében.
A Pentagon megválik a London északkeleti részén fekvő RAF Mildenhall bázistól, ahonnan az elkövetkezendő néhány év során 3200 embert csoportosít át harckocsizó, felderítő és speciális légi hadműveletekhez.
A Pentagon a nagy-britanniai RAF Lakenheath-et jelölte ki az F-35 közös csapásmérő vadászgép első európai támaszpontjának. Az első gépek a tervek szerint 2020-ban érkeznek majd az Egyesült Királyságba az F-15 vadászgépek váltására. „A döntés az amerikai és nagy-britanniai védelmi kapcsolatok szorosságát, illetve a nagy-britanniai támaszpontok hadászati értékét tükrözi,” tette hozzá a közlemény.
A RAF Lakenheath bázisra érkeznek az F-35-ösök
Az RAF Mildenhall leépítése részben kompenzálódik, mivel mintegy 1200 fős katonai személyzet fog állandó jelleggel állomásozni az RAF Lakenheath bázison a két repülőszázad F-35 mellett, írta a Pentagon, hozzátéve, hogy kb. 2000 katonával lesz kevesebb Nagy-Britanniában.
Németországban 9 létesítményt zárnak be teljesen vagy részlegesen, viszont az amerikai katonák száma az országban várhatóan pár százzal emelkedik majd. Portugáliában mintegy 500 főnyi katonai és civil alkalmazottat vonnak majd ki az Azori-szigeteken fekvő Lajes Field bázisáról.
„A lépések haderőnk erejének enyhe megcsappanását eredményezik majd, viszont azt is szavatolják, hogy csapataink a lehető leghatékonyabb pozícióban legyenek ahhoz, hogy az USA és NATO-szövetségeseink krízishelyzetben gyorsan akcióba tudjanak lendülni bárhol a világon,” áll a közleményben.
„Ráadásul, ezek a lépések az amerikai befolyás csökkentésével növelik majd európai jelenlétünk hatékonyságát és eredményességét, miközben biztosítják a helyi infrastruktúra működését – most és a jövőben egyaránt – az amerikai érdekek védelme és térségbeli partnereink támogatása érdekében,” szögezi le a nyilatkozat.
Az infrastruktúra átalakítása segít majd maximalizálni az USA európai katonai potenciálját, illetve megerősíteni Amerika fontos európai kapcsolatait, írta Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.

CRI – SzRTI