A 19-29 éves városi fiatalok elégedettségét mérő index +2 értéket ért el az utolsó negyedévben. A megelőző félév +12 értéke után született ez az eredmény, de a korábbi mérések során is +4 volt a legalacsonyabb mért érték, 2013 utolsó negyedévében.
Az index az élet több területén vizsgálja a fiatalok elégedettségét és várakozásait. A mostani eredmény abból adódik, hogy az eddig mért legalacsonyabb érték született az önmegvalósítást, az anyagi biztonságot, az önállóságot és a lakáshoz jutást vizsgáló részindexeknél is. De általában az életükkel való elégedettség is az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza a fiatalok körében. Az index értékét lefelé mozdította az is, hogy a fiatalok a jövőbeli kilátásaikat értékelték negatívan.
A K&H pályakezdők jóléti index 2014. év végi alacsony értékét az eredményezte, hogy az élet különböző területeit vizsgáló kérdésekre adott válaszokban csökkent azoknak a száma, akik ugyan elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel, de javulásra számítanak. Ezzel párhuzamosan többen nyilatkoztak úgy, hogy most sem elégedettek, de nem is bíznak abban, helyzetük jobbra fordul. Az index értékének alakulásában szezonalitásnak is szerepe van: tavaly szintén a negyedik negyedévben mérték az addigi legalacsonyabb értéket, +4 pontot.
Az elmúlt a negyedévben voltak a legkevésbé elégedettek a fiatalok a lakáskörülményeikkel és az ebből való előrelépési lehetőséggel. Több mint 60 százalékuk még nem teremtette meg az önálló élethez szükséges körülményeket.
Megerősödött a munkanélküliségtől való félelem, a dolgozók 11 százaléka mondta csak azt, hogy könnyen találna magának új állást. 61 százalékuk úgy érzi, hogy a munkanélküliség nőni fog a következő évben, ezt a megelőző negyedévben csak kicsivel több, mint felük tartotta valószínűnek.
Az anyagi biztonságukat is borúsan látják a fiatalok, ez a részindex az elmúlt két évben 0 és -2 érték körül mozgott, most -4 pontra esett vissza.
„Ami a fiatalok pénzügyeit illeti, a megtakarításokkal rendelkezők száma is az eddig mért legalacsonyabb szinten van. A 30 százalékot sem éri el azok aránya, akiknek van félretett pénzük. Megfigyelhető viszont egy kisebb átrendeződés: azok között, akiknek van megtakarítása, az átlagosan félretett összeg 672.000 forint, ami a legmagasabb az elmúlt két évben, amióta a pályakezdők elégedettségét vizsgáljuk” – mondta el dBába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
„Jó hír, hogy a hitellel rendelkező 14 százalék egyre csökkenő hányadának jelent nagy megterhelést a hiteltörlesztés. Ebben a negyedévben a hitelesek 34 százaléka mondta ezt, szemben a korábbi negyedévek 50-60 százalékával” – tette hozzá Bába Ágnes.
A magyar gazdaság elmúlt egy évét a fiatalok 13 százaléka értékelte pozitívan, míg kétharmaduk inkább negatívan. 2014 elején a fiatalok majdnem fele számított arra, hogy a gazdaság helyzete egy év múlva javulni fog, arányuk az év végre 34 százalékra esett vissza.
(vgo)