Légvédelem
Észak-Korea nagy hatótávolságú rakétái elérhetik az Egyesült Államok kontinentális területét - jelentette be január 6-án, kedden éves jelentésében a dél-koreai védelmi minisztérium. Az értékelés azon alapszik, hogy Észak-Korea 2012 decemberében egy három fokozatú Unha-3 rakétával a világűrbe juttatta első műholdját. 2012 áprilisában végrehajtott rakétakísérlete kudarcot vallott. Az észak-koreai Taepodong-2 interkontinentális ballisztikus rakétának mintegy tízezer kilométer a hatótávolsága Szöul szerint. A dokumentumban úgy vélekednek, hogy Észak-Korea jelentősen csökkentette nukleáris fegyvereinek méretét 2006-os első atomrobbantása óta. A kommunista állam három évvel később újabb kísérletet hajtott végre, majd 2013-ban még egyet. A jelentés szerint Észak-Koreának 40 kilogramm plutóniuma van, amelyet a fővárostól északra fekvő jongbjoni nukleáris létesítmény 5 megawattos reaktorában állítottak elő.
Kíberhadsereg
Szöul szerint a rivális Észak-Korea mintegy hatezer hackert képezett ki arra, hogy megbénítsák Dél-Korea kormányzati és katonai létesítményeit. Kim Kvan Dzsin dél-koreai védelmi miniszter 2013-ban még háromezerre becsülte az észak-koreai „kiberhadsereg” nagyságát.
A védelmi tárca kedden közzétett jelentésében arról is beszámolt, hogy északi szomszédja a rakétatechnológia területén is jelentős fejlődést ért el, s jelenleg rendelkezik a megfelelő katonai képességekkel ahhoz, hogy csapást mérjen az Egyesült Államok területére. A dokumentum emlékeztet arra, hogy Észak-Korea 2009-ben és 2012-ben öt nagy hatótávolságú rakétát tesztelt, és folyamatosan újabb eredményeket ér el a ballisztikus rakétákra szerelhető, viszonylag kis méretű nukleáris robbanófejek kifejlesztésében. Az Egyesült Államok korábban azzal vádolta meg Észak-Koreát, hogy hackerei indítottak támadást a Sony Pictures amerikai-japán tulajdonú filmstúdió ellen Az interjú című amerikai vígjáték miatt, amelyben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ellen követnek el merényletet amerikai újságírók. Phenjan mindeddig tagadta, hogy köze lenne a Sony elleni támadáshoz, valamint a cég belső levelezésének és üzleti titkainak kiszivárogtatásához. A film vetítését a nagy amerikai moziláncok kezdetben megtagadták, de miután Barack Obama elnök elítélte a döntést, kisebb mozik karácsony este vetíteni kezdték a filmet, és a Sony az interneten is elérhetővé tette a vígjátékot Amerikában. Barack Obama helytelenítette a mozik meghátrálását, mondván, hogy nem cenzúrázhat az Egyesült Államokban holmi diktátor.

Szöul azzal vádolja Phenjant, hogy az ország hackerei 2007 óta legalább hat kiterjedt kibertámadást indítottak déli szomszédjuk ellen. A két Korea között az 1950-1953-as háború vége óta sem szűnt meg a feszültség, mivel azt csupán fegyverszünet és nem békeegyezmény zárta le.
Így nehéz lesz a békülés...
Hírfigyelő Szolgálat