Halász Valéria egyedül élt Felcsút közepében, sem pénze, sem élelme nem volt már, így éhen veszett a szerencsétlen ember. Nyilván lelki segítségre szorult volna a magányos ember Felcsúton ám ki törődik az EMBERREL ezen a vidéken?
Talán a környék vezető lapja a Fejér megyei újság? Bár sokmindenről ír a Fejér Megyei Hírlap, Felcsút környékének megyei lapja, ám sokan észrevették már hogy arra érdemes inkább figyelni ami a Fejér Megyei Hírlap híreiből gondosan kimarad.
Hiányzott például e fideszbarát újság hiradásából a Göböl pusztai juhászt halálhírét közlő híradásból, a halálos gázoló kettős állampolgárra utaló minden adat, Váradi András halálos gázolásának idopontja ugyan szerpelt benne, ám a valóságos időpontól gondosan eltolva. Persze nem járhat mindennek utánna az Elekes András vezete újság szerkesztősége, és még szerencse hogy a facebook oldalait ők is olvassák, és így amikor már kezdett ilyesztő méreteket ölteni a facebookon a felháborodás a Váradi András ügyének eltusolására bedobott hír miatt – hogy már elhugyt a Göböl pusztai juhászt halálra gázoló – akkor a Fejér Megyei hírlap hirtelen jól értesült lett, és hamarjában megírta hogy él és virul Váradi András halálos gázolója Ausztriában.
Még szerencse hogy a szerkesztőség tudta hogy kit és hol kell keresni, és a hirtelen feltámadt Ausztriában háborítatlanul élő gázolóval telefonon sikerült értekezni, bár a neve és minden egyéb érdemleges dolog róla ismét kimaradt a hiradból.
Persze írt másról a Felcsút körzetében is olvasott újság, írt a Fejér Megyei Hírlap a Bodméri Balogh istván református egyház gondnokról talán többször is, terjedelmes szép cikket, hogy a Balogh István milyen sokat tesz az emberekért, hogy ő milyen jó ember – ám arról elfelejtette tájékoztatni az olvasóit a megye vezető lapja, hogy Balogh István az abberált hajlamaitól hajtva időnként lebuzizza az iskolából hazafelé tartó gyerekeket, baltával támad a kulturház békés táncmulatságán fiatal emberekre, és azt sem verte nagydobra a megyei újság amikor Balogh István tömeges sirgyalázó temetői hirdetései miatt a tv.2 műsorához fordultak a felháborodott hozzátartozók.
Esetleg írhatna egyszer arról is a Fejér Megyei Hírlap, hogy hogyan lehetséges az hogy Balogh István már Bodméri polgármesterként véresre verte a könyvelőnőjét fényes nappal a Bodméri templom előtt, és e bűntette miatt is elkerülte bicskei rendőrők és Felcsúti kapcsolatai segítségével a törvény üldözését.
Persze a legutóbb történt felháborító estről is beszámolt a Fejér megyei újság, amikor valakik megütötték Száron a rendőrt, és ezért a rendőrök egyikőjűket meg is lőtték. Ám az a szerkesztőség amely rögtön megtudta találni a Göböl pusztai juhászt halálos gázolóját külföldön amikor az a fideszes hatalomnak arra volt szüksége, a Felcsúthoz közeli Száron már nem tudta kideríteni hogy a rendőrverés úgy jött össze hogy egy békés erdei kiránduló családba belekötött, majd rendőrt küldött egy Alcsútdobozi vadász, mert azok énekeltek az erdőben.
A bicskei rendőrők meg tovább folytatták a békés emberek molesztalását, és miután azok végképp kijöttek a béketűresből, és a rendőrt pofonverték, a rendőrök többször belelőttek a már földön fekvő fegyvertelen emberbe.
Még szerencse hogy a facebook böngészésére azért futja a szerkesztőség idejeből, így aztán amikor a facebook olvasói között is kezdett téma lenni hogy hogyan is volt a rendőri lövöldözés Felcsút környékén, akkor a Fejér Megyei Hírlap is gyorsan reagált, és már bővebben írt a Szári rendőrveréses esetről, persze gondosan ügyelve arra hogy az olvasói előtt a békés erdei kirándulók holmi alkoholizálló vandál banda képében tetszelegjenek.
Nyilvan sok ember hallott már a független és pártatlan újságírásról, azok közül is akiket rendszeresen felhívnak a Fejér Megyei Hírlaptól hogy fizessenek elő a lapjukra. Talán nem kellene az embereket folyton telefonon molesztálni a lap vásárlása miatt, ha az emberek életében történt dolgokról hitelesen írna a Fejér megyei újság.
Itt van például témának az hogy Felcsúton ahol a fideszes milliárdos Mészáros Lőrinc a polgármester, éhenhalt egy ember a közelmúltban. Vajon hogyan lehet az hogy magyarországon még a sintértelepen tartott kóbor kutyák is kapnak élelmet, és Felcsúton ahol milliárdokat költöttek arra hogy futballstadiont építsenek, ott egy szerencsétlen ember éhen pusztult, mert ő még annyi élelmet sem érdemelt meg a fideszes fővárosban amennyi Magyarországon még egy kóbor kutyát is megillet…
———————————
Tisztelt Fejér Megyei Hírlap, tisztelt Elekes András Főszerkesztő!
> elekes.andras@fmh.plt.hu
A fenti írást amely a facebook oldalain is olvasható küldöm a Fejér Megye Hirlap szerkesztősége részére, hiszen az eset hogy Felcsúton a milliárdos költségből épült Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia közelében éhenhalt egy ember, az nyilvánvalóan a közveleményre is tartozó eset, hiszen rávilágít a nagymértékű társadalmi igazságtalanságokra amelyek a lapjuk olvasói megyéjében történnek.
Az éhhalált halt Halász Valéria felcsúti lakos temetéséről a Felcsúti önkormányzat gondoskodott, így nyilván Meszáros Lőrinc Felcsúti Polgármester tájékoztatást tud adni a töténtekről a szerkesztőség számára.
Azt ugyan nem tudhatom hogy Halász Valéria a tragédiája után több figyelmet fog érdemelni az önök részéről mint amennyit életében Felcsút vezetőitől kapott, de a magam részéről fejet hajtok az elhunyt emléke előtt, Halász Valéria nyugodjon békében…
Bodmér. 2015. Január. 22. Hajnáczki Csaba
(Forrás: Fb)