Ingyenes lesz a budapesti Liszt Ferenc repülőtérig tartó útszakasz, az M8, M9 autóutak Duna-hídjainak használatáért sem kell majd fizetni. Annak, aki csak ezen szakaszok használatáért vásárolta meg az éves megyei matricát, visszaadják a pénzt, de ha már valaki például egy budaörsi szakaszra is kitévedt, akkor bukhatja az összeget. A fogyatékkal élők és a nagycsaládosok – legalább 4 gyerekkel rendelkezők – kedvezményben részesülnek.
Sajtótájékoztatót tartott Kurucz Éva kormányszóvivő és Fónagy János, a fejlesztési minisztérium parlamenti államtitkára az útdíjrendszer véglegesítése ügyében. A szóvivő elmondta, hogy a kormány január 1-jén kibővítettt és igazságosabb útdíjrendszert vezetett be. Szerinte az első hónap próbaüzem volt az első hónap. Kurucz szerint a lényeg az volt, hogy azok fizessék meg a gyorsforgalmi úthálózat fenntartását, akik használják. Az emberek jelentős része kedvezőbb áron használhatja az úthálózatot a kormányszóvivő szerint. Kurucz elmondta, hogy az új rendszer értelmében számos település környezeti terhelése csökken. A magyarok döntő része elfogadta a rendszert és támogatja. 20 nap alatt egymillió matricát vásároltak.
Fotó: MTI / Máthé Zoltán
Fónagy János, a fejlesztési tárca parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első perctől folyamatosan gyűjtötték a próbaüzem tapasztalatait. Az igazi tapasztalatokat ugyanakkor csak alapján lehet megnézni. Térképpek nem igazán lehet meghatározni – tette hozzá.
A főbb változások:
  • a megyei matricák a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek, veszprémi matricára így nem lesz szükség,
  • a Megyeri-híd mintájára a két másik érintett Duna-híd (Pentele híd – M8 és Szent László híd – M9) is ingyenes lesz,
  • a 4-es számú főút budapesti reptérig tartó szakasza ingyenes lesz,
  • a 61-es főút kaposvári elkerülője, illetve az M86-os Szombathely és Szeleste közötti szakaszának használata ingyenes lesz addig, amíg az el nem éri az autópályát,
  • a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. nem kérheti el a 1470 forintos szolgáltatási díjat azoktól, akik januárban matrica nélkül használták a fizetős utakat, de később megveszik a megyei matricát,
  • visszaváltásra február 28-ig lehetőség (akár postai úton is),
  • a fogyatékkal élők és a nagycsaládosok (legalább 4 gyerekkel rendelkezők) kedvezményben részesülnek, ennek feltételi ugyanakkor csak áprilisra teremtődhetnek meg, mivel törvényi változtatásra is szükség lehet.
Aki csak a budapesti reptér miatt vette meg a matricát, annak visszaváltják a matricát Fónagy szerint. Ugyanakkor ellenőrizni fogják, hogy ha valaki csak Ferihegyre ment ki, akkor visszaadják a pénzt, de ha már Budaörsig elautózott valaki, akkor nem adják vissza a pénzt.
A változások február 1-től lépnek hatályba az államtitkár szerint. A Duna-hidakat külön kezelte a kormány azért, mivel a Megyeri-hídnál kivételt tettek. Budapest közigazgatási határa bebicsaklik (Szentendrei-szigetnél), ha ez nem lenne, akkor a főváros belterületén menne az út. Ezért eleve díjmentes volt a híd.
A budapesti reptérre vezető út kakukktojás
Az előzetes elképzeléseknek – például az elektromos útdíj (Fónagy így mondta, nem elektronikus) –, ezek körülbelül három éve készülnek az államtitkár szerint, a ferihegyi út nem nem volt része. Magyarországon ugyanis az úttörvény szabja meg, hogy mi egy út minősítése. A besorolás alapján pedig a ferihegyi szakasz gyorsforgalmi útnak minősül. Itt két dolgot vettek figyelembe Fónagy szerint az ingyenessé tétel érdekében. Az egyik az, hogy nincs alternatívú útszaksz. A másik: nem csak az utasok járnak a reptérre. Jelentős számú munkás dolgozik a repülőtéren, az ő terhüket nem akarták jobban terhelni.
A budaörsi és a budapesti bevezető szakaszokat a véglegesítésre vonatkozó kormánydöntés nem érinti. Fónagynak személy szerint is meggyőződése, hogy az első 1-3 hét esetleges forgalomátterelődése nem lesz tartós. Szerinte figyelembe kell venni, hogy olcsóbb az üzemanyag, "ergó több ember használja az autót". A január első pár hete az ünnepek utáni mozgást jelentette az államtitkár szerint. A budaörsi autópályaszakaszok közvilágításával kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy ha Budaörs a közvilágításról nem gondoskodik, akkor az állam, vagy az autópályakezelő azt majd megteszi.
Pest megye eddig kivételezett helyzetben volt
Fónagy szerint Pest megye kivételezett helyzetben volt eddig. Az ország többi részén az emberek korábban is fizettek a gyorsforgalmi utak használatáért. Az államtitkár szerint lehet úgy nézni, hogy a Pest megyében közlekedők most rosszabbul jártak, de lehet úgy is nézni, hogy most ők is fizetnek, csakúgy mint az ország többi részén.
Az államtitkár az útdíjrendszer sikeresnek tartja. Elmondása szerint ráadásul az év első két hetében a 43 ezer forintos éves bérletet vásárlók száma is megduplázódott. A mostani döntésekkel véglegesítették a szabályozást, újabb lobbiérdekek érvényesítésére ebben az évben nincs lehetőség Fónagy szerint. A tárca azonban folyamatosan figyelemmel kíséri a forgalom áramlását a fejlesztések célja érdekében.

HVG