2015. január 22., csütörtök

Donbassz ma! Kijevben már Ilovajszk II.-t rebegnek!

Mai donbasszi összefoglalónkat kezdjük két igen fontos nem harctéri hírrel. A ma reggeli donyecki mészárlás MEGRENDELŐI ügyében nyomozást rendelt el az Orosz Föderáció Főügyészsge.
GYANÚSÍTOTTKÉNT van megnevezve Arszenyij Jacenyjuk, Maradék-Ukrajna miniszterelnökévé kinevezett vérszomjas fenevad.
A másik hír: az EBESZ semmiféle orosz haderőt vagy haditechnikai felvonulást az orosz-donbasszi határnál nem észlel! Ezt ma írásba is adták.
75
A Donbassz északi-Luhanszk-régióbeli-területein zajló műveletekről az LNR-DNR erőinek közös nyilatkozata szerint a térségben átfogó offenzívát indítottak a két Népköztársaság fegyveres erői a megszállók ellen!
A harci cselekményeket illetően: Gorlovkában rettenetes a helyzet. A valcmanisták ma már kizárólag “Uragan”-rakétavetőkkel lőtték a várost. Ahol ráadásul sajátságos probléma lépett fel. Nyugdíjfizetési nap van. A milicia figyelmeztette az embereket, hogy ne járkáljanak a bankautomatákhoz-minden hiába! Valószinűsithetően legalább három tucatnyi helyi lakost gyilkoltak meg Valcman pribékjei. Nehezíti a mentők és a tűzoltók dolgát, hogy annak a kérésnek sem tettek eleget a város lakói, hogy a tömbházak kapuzárjainak kódjait oldják fel, megkönnyítendő a bejutást. Ezt sem tették meg. Sok helyre még ha időben érkeznek is a mentők vagy a tűzoltók, előbb be kell robbantani a főbejárati ajtókat. (Ha valaki ismeri ezeket…! Hát ezek olyanok, mint a szegedi “Csillag” kapuja)
Gyjebalcsevo katlanjának fölszámolására a jelek szerint elszánta magát a milicia. (Мироновк)Mironovkából és (Горловкa)Gorlovka mellől “Grad”-ütegekkel sorozták egész nap a bezárt bérgyilkoshordát, amelynek nincs kivezető menekülési útvonala. Iszonyatos pusztulás vár az ottani latrokra. És elsősorban is nem a népköztársaságiak miatt! Erősen működnek ugyanis a jobbszektoros büntetőkülönítmények. A Nemzeti Gárda lehallgatott rádióforgalmazásából kiderült, hogy ezek a fasiszta bűnözők több nemzeti gárdistával végeztek ma hajnal óta, mint a népköztársasági tűzcsapások. Nem egy helyen a gárdisták felvették velük a harcot. Úgyhogy aprítják egymást rendesen. Kijevben Ilovajszk II. lehetőségéről beszélnek.
Donyeck viszonylag nyugodt, bár Avgyejevkából időnként kilőnek a valcmanista martalócok a városra egy-egy sorozatot, de mindenki a reggeli mészárlást emlegeti.
A donyecki reptéren a “tisztogatók” újabb és újabb tárolóhelyekre bukkannak. Egymás hegyén-hátán hevernek a latorhullák. Ma legalább kétszázra leltek, de csak azokat számolják, amelyeket éppen elszállítanak.
hull1
hull2
hull3
hull4

Peszkiben rend van, de Avgyejevka déli részeiben heves harcok dúltak egész nap. (Димитров9Dimitrovból helyi lakosok jelezték késő délután a népköztársaságiaknak, hogy igen komoly latorerősítés halad Peszki irányába. Tankok, BTR-ek, és egyéb páncélostechnika.
mez
Mariupol lakosságát felszólították a népköztársaságiak, hogy vonuljanak óvóhelyekre, vagy biztonságos fedezékbe. A város már északi irányból is le van kerítve, és a belőhetőség miatt megközelíthetetlen már nyugati irányból is. Csak a tenger felől lehetzséges a megközelítés, bár az sem biztonságos. Ma már a népköztársaságiak három alkalommal is ízelítőt adtak Mariupol pribékjeinek a hogyan továbbról.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/22/donbassz-ma-kijevben-mar-ilovajszk-ii-t-rebegnek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése