Márciusban már beszámoltunk róla, hogy ebola járvány kitörése várható. A járványt már akkor is több furcsaság övezte, többek között, hogy látszólag az afrikai országokban különösebb fennakadás nélkül terjedhet a járvány, de amint egy amerikai kontinensre érkező fertőzöttről érkezik hír, a hatóságok kemény fellépéssel és karanténnal azonnal a helyzetet irányítás alá vonják. A járványról a hivatalos média alig közölt híreket - minden bizonnyal nem jutott még el olyan stádiumba, hogy azzal megfelelően lehessen riogatni a lakosságot. Az amerikai kontinensre érkező betegekről is megszakadt minden további tájékoztatás.
Hídfő.net | Védőöltözetben ételt visznek a fertőzötteknek, Kailahun, Sierra LeoneVédőöltözetben ételt visznek a fertőzötteknek, Kailahun, Sierra Leone.
Nem olyan rég azonban hírek érkeztek Afrikából, miszerint az érintett államok, Guinea, Libéria, Sierra Leone és Elefántcsontpart összehangolják a hadseregüket egy karantén létrehozása céljából, amivel leginkább a sűrűn lakott területeket szeretnék védelem alá helyezni.
Mikre következtethetünk ebből? Előszőr is tudni kell, hogy a világon a gyógyszeripar legalább olyan jó üzlet, mint az energiahordozók - nem véletlen vannak jelen leginkább izraeli cégek is ezen a piacon. Azonban a gyógyszert el kell tudni adni, de ha nincs megbetegedés, nincs értékesítés. Törvényszerű, hogy a halálos betegségek elleni gyógyszerek - vagy legalábbis azok, melyek a potenciális gyógyulás ígéretével kecsegtetnek - a legdrágábbak a piacon. A recept tehát egyszerű; vegyünk egy gyógyíthatatlan halálos betegséget - ebola - készítsük el a gyógyszert, és jöhet is a járvány.
Hídfő.net | Egészségügyi dolgozók, Lofa megye, LibériaEgészségügyi dolgozók, Lofa megye, Libéria.
Jöjjön tehát a "konteó". A gyógyszergyárak számára "legjobb" esetben az emberek egymás fogják taposni a gyógyszerért, eladva minden ingóságukat, hogy az egyre emelkedő árakkal - hiszen, a gyártókapacitás papíron véges, ugyebár - tudják tartani a versenyt. Világméretű epidémia alatt a helyi kormányok nem bírják a nyomást, nem tudják a szituációt ellenőrzés alatt tartani, és színre kell lépnie a megoldásnak, ami nem más, mint a Világkormány, hiszen a világkormány a felkészültségével és az erejével mindenhová el tudja juttatni a gyógyszert a glóbuszon, természetesen szigorúan az emberiség érdekében lesz statárium, határok eltörlése - a többit találjuk ki, láttunk elég filmet.
Az, hogy ez alatt az idő alatt kihal Fekete-Afrika és egyéb, a jelenleg árnyékstátuszban levő Világkormány szerint feledhető régiók, az a majdani Világkormány szerinti magyarázatban majd arra az oldalra fog felkerülni, ahol elmesélik a világméretű járvány elleni kezdeti küzdelmet, a zombi- és járványfilmekből ismerős "izolációs" időszakot, amikor a fertőzöttek elkülönítése és az ellenanyag kifejlesztése volt a legfőbb probléma. Ebben a verzióban az ellenagyag már készen áll, hiszen azért mégse kellene megsemmísíteni minden rabszolgát, - akkor ki fog dolgozni nekik a járvány elülte után?
Eddig tartott a napi "konteó". Lássuk a tényeket. A járvány kiindulási pontját a Sierra Leone - Guinea - Libéria közös határra teszik. Micsoda véletlen, hogy három határ csatlakozásánál tör ki egy járvány.
A járvány feltételezett epicentruma.
A legutolsó, Egyesült Államok területére lépett fertőzöttekről kiderült, hogy nem mások, mint a WHO Afrikában dolgozó emberei. Nancy Writebol és Dr. Kent Brantly épp Atlantában vannak, ahol az Atlanta Emory University Hospital vendégei. Itt egy kísérleti szérummal kezelik őket, aminek a fejlesztése "épp most" ért el az emberekeni tesztelési fázisba, habár még az USA Élelmiszerbiztonsági Hivatala ezt nem hagyta jóvá. Érdekességképpen megemlítjük, hogy ez ugyanaz a hivatal, amin a GMO termékek rekordsebességgel mennek át "engedélyezett" fázisba.
Hídfő.net | Emory Hospital, AtlantaEmory Hospital, Atlanta.
Nancy Writebol és Dr. Kent Brantly tehát "önként megengedték", hogy gyakorlatilag gyógyszerkísérletnek vessék alá őket. Az előzetes hírek szerint állapotuk javult, és a hír hallatára a gyógyszerrel kísérletező cég részvényei rekordsebességgel emelkedni kezdtek. Ha nem jön össze a legnagyobb profitot hozó világméretű járvány, akkor se fájjon a fejünk! Már várjuk, hogy mikor jön a lakossági ebola oltás, vakcinánként 5000-10000 forintért. Ha pedig egy afrikai országnak nincs pénze a lakossági ellenanyagra? Semmi gond! Ásványkincseik és olajmezőik bármikor átkerülhetnek USA vagy Izrael tulajdonába, hogy tudják fedezni a kiadásokat.
Ne felejtsük el még, hogy a WHO most kezdett egy 100 millió dolláros akcióba a fertőzött afrikai területeken, itt is biztos ki kell azért fizetni 1-2 szakértői díjat, akik soha nem fognak még Afrika környékére se menni.
Éljen a kapitalizmus. Éljen?
Nagy Kálmán



Biológiai fegyverekre specializálódott kutatók az Ebolával sújtott területeken és egyéb furcsaságok

Mostanra már napi szinten jelennek meg az újabb és újabb hírek az Ebola járványról a főáramú és alternatív médiában egyaránt.
Bár nem tudni, hogy a tudósításoknak mekkora hányada tekinthető félelemkeltésnek, abban mindenki egyetért, hogy az Ebola valós veszélyt jelent.
Mint a legtöbb járvány esetében, az alternatív híreket követő olvasókban bizonyára most is felmerül a kérdés, hogy vajon a helyzet ilyen mértékű súlyosbodása csupán a véletlen műve vagy sem.
Az alábbi két cikkrészlet ezzel kapcsolatban vet fel néhány érdekes körülményt.
Szombati cikkében Jon Rappoport felteszi a kérdést, hogy mit kerestek a biológiai fegyverek kutatására specializálódott amerikai szakemberek az Ebola járvánnyal sújtott területeken:
Azonnali és független vizsgálatot kellene indítani a Tulane Egyetem és az amerikai hadsereg Fort Detrick-i, biológiai hadviselésre specializálódott orvosi létesítményének munkatársai által végzett kutatással kapcsolatban, akik immár több éve tevékenykednek nyugat Afrikában.
Pontosan mit is csinálnak ott? Milyen diagnosztikai kísérleteket végeznek Sierra Leone állampolgárain?
Miért hallunk arról, hogy Sierra Leone kormánya nemrégiben arra kérte az egyetem kutatóit, hogy függesszék fel az „Ebola vizsgálatokat”?
Vajon a kutatók kísérleti kezeléseket (például monoklonális antitest Monoklonális antitestneknek nevezzük azokat az immunfehérjéket (ellenanyagokat vagy antitesteket), melyek egyazon immunsejt-telepben (klónban) termelődtek. terápiát) teszteltek a lakosságon? Amennyiben igen, milyen káros mellékhatásokat tapasztaltak?
A Sierra Leonéban, Guineában és Libériában (a hatóságok elmondása alapján az Ebola járvánnyal súlytott helyszíneken) folyó kutatási program hivatalos célja, egyebek között, a lázat okozó vírusok biológiai fegyverként történő azonosítása, a jövőben történő felhasználás céljából.
Tudni szeretnénk, hogy a kutatás pusztán védelmi jellegű, vagy korábbi esetekhez hasonlóan csupán fedőakcióként használják biológiai fegyverek kifejlesztéséhez.
A Tulane Egyetemnek a térségben évek óta tevékenykedő munkatársai éppen a hatóságok által a 2014-es Ebola járvány epicentrumaként meghatározott területeken dolgoznak.
A kutatók más intézményekkel együttműködve végzik munkájukat. Ilyen például az USAMRIID, az amerikai hadsereg Maryland-i Fertőző Betegségek Orvosi Kutató Intézete, ami köztudottan a biológiai hadviseléssel kapcsolatos kutatásokra specializálódott.
Sierra Leonéban a Tulane csapat a vérzéses lázak (mint amilyen az Ebola, vagy a Lassa-láz) diagnosztikai tesztjeivel kapcsolatos kutatásokat végez.
A Tulane kutatói a monoklonális antitestek terápiaként történő alkalmazásával kapcsolatos kísérleteket is folytatnak, bár az Egyetem sajtónyilatkozata szerint ezek nem Afrikában folynak.
(link, link)
Egy másik érdekes cikk pedig egyebek mellett azt feszegeti, hogy vajon miért adott 1,5 millió dolláros támogatást a Monsanto az Ebola kezelésével kapcsolatos kísérleteket folytató gyógyszeripari cégnek:
monsanto-bio-terroristSzámos kísérleti gyógyszer létezik az Ebola kezelésére, azonban ezek egyike sem kapható vagy engedélyezett.
Érdekes információ, hogy a TEKMIRA Pharmaceuticals, az Ebola ellenszerén dolgozó gyógyszeripari cég 1,5 millió dolláros pénzinjekciót kapott a Monsantótól. A sajtónyilatkozat szerint „a Tekmira Pharmaceuticals az új RNSi génterápiára szakosodott bio-gyógyszeripari cég, amely a lipid nanorészecskék (LNP) bejuttatását lehetővé tevő fejlett technológiát kínál gyógyszeripari partnerei számára.”
Elmondása szerint a Monsantótól kapott pénzt a mezőgazdaságban alkalmazott RNSi technológiára költi majd. A Wall Street Journal szerint az ügylet üzleti értéke 86,2 millió dollár.
A Tekmira egy másik sajtónyilatkozata szerint a cég 140 millió dolláros szerződést kötött az amerikai hadsereggel az Ebola kezelésére alkalmas gyógyszerek kifejlesztésére:
„Az Ebola vírus elleni, TKM-Ebola nevű RNSi génterápia, az amerikai védelmi minisztérium Orvosi Ellenintézkedés Rendszerek és Biológiai Védelmi Terápiák (MCS-BDTX) részlegével kötött 140 millió dolláros szerződés keretén belül kerül kifejlesztésre.”
Nem szeretnénk összeesküvést látni, ahol esetleg nincs, de furcsa véletlennek tűnik, hogy a Monsanto éppen a komoly média figyelmet követelő Ebola járvány közepette ad tetemes készpénzinjekciót egy kulcsfontosságú és az Ebola ellenszerén dolgozó gyógyszeripari cégnek. A jelenlegi helyzet jelentős piacot teremthet egy ilyen gyógyszernek.
Sajnos a modern gyógyászat múltját szemlélve számos esetben láthattuk, hogy a gyógyszeripar, az Amerikai Járványügyi Hatóság és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rájátszott a járványok súlyosságára, hogy az aktuális betegségre kifejlesztett gyógyszerek forgalmát növelje. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a jelenlegi járvány nem valós veszély. Ismerve azonban az érintett érdekek múltját, igencsak gyanús körülmény, ha a járvány miatt bizonyos cégek tetemes haszonra tehetnek szert.
Emlékezzünk, hogy az oltóanyaggyártók sok milliárd dollárt kerestek a mesterséges sertésinfluenza járványon és az akkor pánikszerűen felhalmozott sok tízmillió dollár értékű oltóanyagkészleten, amit később az érintett kormányok kénytelenek voltak megsemmisíteni.

http://idokjelei.hu/2014/08/biologiai-fegyverekre-specializalodott-kutatok-az-ebolaval-sujtott-teruleteken-es-egyeb-furcsasagok/