A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) megkezdi a nyugati totalitárius áldemokráciákban mostanra igen elterjedt, arcfelismerésre képes térfigyelő kamerák felszerelését Budapesten. A NBSZ megfigyelési rendszerének részeként először 12-15 kamerát szerelnek fel a forgalmasabb helyekre, melyek fél-egy éves tesztüzemmóddal kezdenek. A Józsefváros közterületeire kihelyezett arcfelismerő kamerák telepítése mintegy 300 millió forintba kerülnek, ebből a Belügyminisztérium (BM) 220 millió forintot ad, a kamerákat pedig a helyi önkormányzat venné meg, 75 millió forintból. A rendszer állítólag azokat azonosítja be, akik szerepelnek a bűnügyi nyilvántartásban.
A kiadott sajtóanyag szerint a londoni minta egyenes átvételéről van szó, miszerint az arcfelismerésre képes térfigyelő kamerák jelenléte javíthatja a közbiztonságot. Ugyanakkor a londoni rendőrség tanulmányai ezt nem támasztják alá, a hivatalos eredmények szerint a bűnesetek mindössze 3%-át derítik fel arcfelismerő kamerákkal.
Hídfő.net | Arcfelismerő kamera
Miközben az arcfelismerő rendszer statisztikailag kimutathatóan nem javítja a közbiztonságot, az atlantista kormány "beruházása" olyan képi megfigyelési infrastruktúrát hoz létre Magyarországon, amely hosszú távon alkalmassá válik a lakosság tömeges, automatizált megfigyelésére. Nem csak a büntetett előéletűek vagy körözött személyek felismerésére alkalmas egy ilyen rendszer, minden állampolgár beazonosítására lehetősége van a kormánynak. Ugyanis az emberek személyi adatait elektronikus formában tárolják, amely magában foglalja az arcképet is. Akinek személyi igazolványa, vezetői engedélye, vagy bármilyen személyi azonosító okmánya van, azt be tudja azonosítani egy ilyen térfigyelő kamera, nagyobb lefedettség esetén a tartózkodási helye valós időben megállapítható. Józsefváros lesz a kísérleti terület, a későbbiekben oda telepített 182 térfigyelő kamera 98%-os lefedettséget biztosít majd a kerületben. Ezek a kamerák ugyan 50 méteres távolságig működnek a hétköznapokban, de célzott keresés esetén akár 19 kilométerről is képesek felismerni a keresett személyt.
A kamerarendszer - mely elvben minden járókelő arcát képes felismerni -, nem a rendőrséghez, hanem a nemzetbiztonsági szolgálathoz lesz bekötve. Nem ez az első olyan lépése az Orbán-kormánynak, amely a nyugati politikusok által oly gyakran emlegetett "új világrend" társadalmi kontrollját hivatott megvalósítani - a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság június 4-i ülésén az e-útdíj-rendszer ellenőrzésére kiépítendő kamerarendszerrel kapcsolatban elhangzott, hogy a hatóságok minden gépjárműmozgást valós időben tudnak majd figyelni. Emellett az Orbán-kormány ideje alatt lett előkészítve az a "Nemzeti Egységes Kártyarendszer", melynek keretében fokozatosan minden személyi igazoló okmányt RFID-csippel látnak el.


http://www.hidfo.net/2014/08/04/arcfelismero-kamerakat-szerelnek-fel-budapesten