Magyarországon 53,86 % -os adót fizetünk, ami semmilyen körülmények között nem mondható kevésnek, sőt talán korrektnek sem, főleg ilyen bérszínvonal mellett, de az adófizetés százalékának tekintetében messze nem Magyarországon a legrosszabb a helyzet. Ez az érték csak az ötödik legmagasabb érték a Európai Unios tagállamok között.Sőt az Adófelszabadulás napja pár évvel még régebben volt, egészen pontosan 22 nappal később, ugyanis csak 2011-ben vezették be az egykulcsos adót és ennek hatására változott július 16-ra az Adófelszabadulás Napja.
Adó, adó, adó…
Magyarország így is az adók országa…rengeteg adót fizetünk, közben a nép pedig rosszul él.
Egyrészt adót fizetünk a munkánkból származó jövedelmünk után, ezt mindenféle adó és járulék terheli.
Fizetünk fogyasztási adót, ami nem más mint a jól ismert ÁFA barátunk.
Sokaknál nem tiszta a nettó – bruttó sorozat sem…nettó amit a kezedbe tudsz venni, a bruttó pedig az az összeg, amit levonások, adók nélkül értünk..A legtöbbeknek sajnos fogalmuk sincs arról, hogy miket vonnak le a béréből, miért lesz a végén olyan kevés, így nyújtunk egy kis támpontot!
A jelent számítási példában 0 gyermekkel számolunk!
Legyen a bruttó fizetés 150 ezer forint, hogy könnyebben számoljunk, átláthatóbb legyen a képlet.
Nézzük meg a levonásokat, és hogy mennyi lesz a nettó, kézhez kapott fizetés.
1.Levonják a nyugdíjjárulékot
A nyugdíjjárulék 10% , vagyis a 150 ezres bruttó fizetés esetén 15.000 forint, megy a lecsóba
2.Levonják az SZJA-t
Ez jelenleg 16% , vagyis a 150 ezerből újabb 24 ezer forint megy a lecsóba
3.Egészségbiztosítási- és munkaerő piaci járulék (8,5%), ami áll természetbeni egbizt. járulék (4%) +pénzbeli egbizt. járulék (3%) + munkaerő-piaci járulék (1,5%): 150.000 X 0,085 = 12.750 Ft
Vagyis ezek után a 150 000 forintos béredből kézhez kapsz 98.250 Ft . Az állam a te keresetedből elvett 51.750 forintot.
De még mindig nem értünk a lista végére, ugyanis a munkáltatód is további járulékokat és adókat fizet utánad!
1. Egyszer fizet szociális hozzájárulási adót, ami 27 %, vagyis a te bruttó fizetésed után még 40.500 forintot.
2.Fizet szakképzési hozzájárulást, ami 1,5 %, vagyis 2250 forint
Így a munkáltatód még további 42.750 forintot fizet ki az államnak utánad, ergó a te 150 ezer forintos fizetésed után az államkasszába összesen 94.500 forint került be.Vagyis összegezve Te dolgozol 98.250 forintért, az állam a te fizetésed után kap 94.500 forintot, a munkáltatódnak pedig így te 192.750 Forintjába kerülsz!!!!Hát ezért nem jelentenek be……..
Július 16. Magyarországon az adófelszabadulás napja!Nagyon jól hangzik a kifejezés, örülünk annak is, hogy mindennap van manapság napja, de vajon mit is takar ez a hangzatos kifejezés?A mai napig vagyis az év első felében adóra ment el, a mai naptól azonban már a saját zsebünkbe keresünk, mert az éves adónkat már megkerestünk!Valójában ezt jelenti az adófelszabadulás napja, melyet Magyarországon kívül számos más országban is jegyeznek.
Az EY készített egy tanulmányt, mely adataiból az jött ki, hogy a Ciprusiak járnak a legjobban, mert nálunk az Adófelszabadulás napját március 21-én tartják, vagyis március 21-től már mindenki a saját zsebére keres nem pedig az államnak.A legrosszabb helyen a belgák végeztek, ugyanis ők egészen augusztus 6-ig keresnek az államnak, csak utána a saját pénztárcájuknak.Ezek az adatok az Európai Unio tagországainak rangsorolására vonatozik.
Felröppent a hír, hogy esetlegesen megadóztatnák azokat a pénzeket, amelyeket majd a devizahitelesek kaphatnak vissza a bankoktól.Az adószakértők nyilatkoztak a kérdésben, szerintük ez lehetetlen és nonszensz dolog lenne….az illetékes szaktárca állításuk szerint, azonban még mérlegeli az esetleges lehetőségeket!
A nyilatkozó adószakértők szerint semmilyen adózási kötelezettség nem fogja terhelni azokat az állampolgárokat, akik most a devizahiteles hercehurca után, a bankot terhelő visszafizetési kötelezettség kapcsán pénzt fognak visszakapni.Ezzel szemben a híresztelések szerint az adózáshoz leginkább kapcsolódó, leginkább illetékes szaktárca egyelőre nyitott kérdésként kezeli ezt a történetet…felmerül a kérdés, hogy vajon valóban 16%-os adó fogja sújtani a banktól visszakapott pénzeket?A cikkíró véleménye szerint ez teljesen nevetséges feltételezés, inkább csak rémhírkeltés!!!
Az adószakértők szerint ez már eleve egy adózott jövedelem, így ha visszajár, akkor sem terheli további adófizetési kötelezettség, a pénz teljes egészében visszajárhat és az állampolgárnál marad.Több adószakértő is ugyanezen a véleményen van!
A havi törlesztés fedezetét jelentő jövedelem után ugyanis az ügyfelek már megfizették az szja-t, illetve más közterheket. A következő lépés természetesen a Nemzetgazdasági Minisztériumba vezetett, hiszen az a legjobb megoldás ha egy kérdésben mindkét fél álláspontját meghallgatjuk, bár a végleges verzió természetesen így sem garantált.A válasz nem volt túl kielégítő, de nem jelent sem jót sem rosszat…azt nyilatkozták, hogy „az úgynevezett devizahiteles mentőcsomagban elfogadott szabályozás valamennyi adóvonatkozása még vizsgálat alatt van”. Várnunk kell…ki tudja meddig, de várnunk kell a válaszra.Mindenesetre, ha az adószakértők jól értik a dolgukat és nincs törvényi lehetőség a visszajáró pénzek megadóztatására, akkor nincs mitől félniük a deviza adósoknak….
Nehéz a kérdésben állást foglalni, hiszen a tényeket nem ismerjük, mindig csak a médiából tájékozódhatunk, hol hitelesen, hol kevésbé hitelesen.Lehet, hogy az egész csak egy ostoba hangulatkeltés, így a nyári szezonra, hogy amíg kialakul a végleges felállás a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatban, addig is legyen min csámcsogni az újságoknak.

Bíró Dalma összeállítása