A Nemzetközi Valutalap (IMF) legfrissebb jelzései szerint kész segítséget nyújtani Ukrajnának, aki éppen az összeomló fizetőeszközével küszködik keservesen. Tegnap először betiltották a hrivnya kereskedését, majd mára visszavonták (talán rájöttek, hogy csak még nagyobb kárt okoz), most pedig éppen epekedve várják az IMF-től érkező 17,5 milliárdos mentőcsomag első részletét.
natali
A legújabb hírek szerint az IMF kész segíteni Ukrajnának, aki éppen súlyos devizaválsággal is küzd a reálgazdasági, politikai és háborús krízise mellett. Az ukrán fizetőeszköznek a piaca rendkívül inog, a kereslet és a kínálat egyensúlya teljesen felborult, ami miatt szerdán megtiltották a bankoknak, hogy devizaváltást hajtsanak végre az ügyfeleik számára. Ez a banki csatorna volt a leginkább domináns (forgalmat tekintve) a hrivnya piacán, így lényegében a kereskedés beszüntetésével volt egyenértékű.
Természetesen egy ilyen lépés súlyos károkat okoz az adott gazdaságnak, hiszen az átváltások nélkül nem tudnak működni a belföldi és a külföldi vállalatok közötti tranzakciók. Erre az ártalmas lépésre feltehetően azért kényszerült a jobb napokat látott ukrán jegybank, mert más eszköz már nem állt a rendelkezésére, hogy csillapítsa a hrivnya spirálszerű gyengülését. Éppen ezért volna óriási szüksége az ukránoknak a IMF-től érkező devizaforrásra, hogy direkt intervencióval helyre tudják állítani a felborult devizapiaci egyensúlyt. Mivel az IMF szakemberei már szoros kapcsolatban vannak az ukrán központi bankkal, ezért feltehetően megnyugtató üzeneteket kaptak a hitelcsomag első részletéről, ami miatt a tervezettnél korábban fel merték oldani a devizakereskedelmi tiltást.
Az IMF elmondása szerint még további lépésekre várnak az ukrán fél részéről, hogy elkezdjék folyósítani a 17,5 milliárdos mentőcsomag részleteit, de azt tudják jól, hogy orrnehéz finanszírozásra lesz szükség (vagyis az első részletnek óriásinak kell lennie, hogy elhárítsa a problémákat).
Az ukrán hrivnya elképesztő ütemben gyengült eddig a dollárral szemben: a jegyzések még a 32-es árfolyamot is érintették. Mára azonban enyhülni látszik a nyomás, feltehetően az IMF-től érkező üzenetekre.
doh
(portfolio)
Bal-Rad komm: A bankközi adok-veszek tiltás bejelentésének hírére olyan cirkusz tört ki tegnap Kijevben, hogy a sokat látott alattvalók nem győzték kapkodni a fejüket. Nyalókakirály és az ő kamarillása-Jacenyjuk-kórusba üvöltve, egymást túlvonyítva követelték maguk elé a pénzügyért, Natalja Jareszkot! Ugyanis a nem kevés havi (kemény valutában fizetendő) ellátmányért egyenesen Amerikából importált pénzügyi csodatévő intézkedése nyomán olyan események indultak be, hogy félő volt: ma reggelre már csak emlék lesz a hrivnya!
Natalira hatott az udvari tajték, és visszakozott! Már az IMF is úgy látja, hogy lesz ami lesz!-el kell kezdeni dönteni a “lét” Nyalókakirály háborús büdzséjébe, vagy elbukik a Nagy Kaland Maradék-Ukrajna alattvalóinak dühén! Oszt’ egy szép reggelen csak azt veszik észre, hogy a “zorosz” Medve ott brummog Tiszasalamonnál.
Viszont ennek a 17,5 milliárd dolláros “segitségnek” a folyósítása lehetőséget nyújt a kijevi udvarnak, hogy újult erővel vesse magát bele a donbasszi háborúba! Az IMF-nek sem kell nagyon utaztatgatni a lóvét. Egyből utalhatja az emerikai fegyverszállítóknak.