2014. december 22., hétfő

Összefoglaló Donbasszból

Donbasszban több helyen is látványoskodással “ünnepelték” tegnap estétől ma reggelig a hétvége elmúltát a szembenálló felek a frontokon. A tegnapi napközbeni úgy-ahogy csendet több helyen is heves összecsapások-elsősorban tüzérségi attakok és párbajok-váltották fel, de nem kevés helyen szerephez jutottak a kalasnyikovok is.
rtr
A teljesség igénye nélküli ma reggeli összefoglaló Donbassz legfrissebb harctéri eseményeiről.
Donyeck északi és nyugati városrészei-ha nem is tüzérségi össztüzeket-kaptak néhány latorgránátot. Haláleset vagy sebesülés szerencsére nem történt ezek miatt.
Peszkiből kiportyázó valcmanista latrokkal keveredett tűzharcba egy újonnan létesített milicistaposzt, Északnyugatra Donyecktől. A tegnap késő este hevenyészett blokkposztról nemigen lehetett információjuk a martalócoknak, mert eléggé elővigyázatlanul közelítették meg. Amint viszont a háron terepjáróból álló minikonvojuk utolsó masináját elsőként telibe kapó RPG-gránát működni kezdett, gyanújuk támadhatott. Akkor viszont már késő volt számukra. Tizenhárom latoregyed le is került gyorsan a kijevi zsoldlistáról.
A harci zajra felfigyelt Peszki latortüzérsége is, és kilőtt néhány gránátot a donyecki reptérre.
rtp
Éjjel egy óra körüli időben Gyebalcsevo tájékáról kezdte el lőni Gorlovkát a valcmanista latortüzérség. A jelelentés szerint három gorlovkai lakos meghalt a terrorbombázásban.
Sztanyica Luhanszkánál tegnap kora este tört ki újult erővel a háborúskodás. Egész éjjel tüzérségi fegyverekkel vívott csata zajlott, és tartott még a jelentés leadásának pillanatában is.
Nyikisinonál hajnalban megesett a ki tudja már hányadik latorkitörési kísérlet. Már talán a valcmanisták sem gondolják komolyan hogy sikerülhet nekik, de mindig próbálkoznak. Így mára virradóan ismét. Lehet, hogy már csak megszokásból csinálják, és hát az eredmény is a már megszokott. Fűbe harap néhány martalóc!-aztán visszahúzódnak. Most csak arról érkezett hír, hogy ismét…de latorveszteség nincs említve. Milicista sincs.
A népköztársasági hírszerzők szerint Kramatorszkban, Sztanyica Luhanszka térségében, Volnavahában és Mariupolban történtek meg olyan latorerő-összevonások, amelyek “fegyelemre méltóak”! Ezek közül is kiemelkedik a Sztanyica Luhanszka közelében összegyűjtött mintegy tízezernyi latoregyedből, mintegy 400 különböző páncélosból, kb. 100 darab vontatott lövegből és “Grad” sorozatvetőkből meg mindenféle aknavetőkből összeállított valcmanista csoportosulás.
Velük szemben nagyjából fele milicista létszám, kb. 2/3-páncélos, viszont valamivel több tüzérségi löveg és sorozatvető áll rendelkezésre! Na meg azért valamivel nagyobb harci tapasztalat, és elszántság!
Baranyivkából pedig tél ide vagy oda, egyszerűen kikergették otthonaikból a megszállók a helyi civileket. Otthonaikat lefoglalták saját elszállásolásukra a pribékek.
A fenti videon a nagymama arról panaszkodik, hogy éhhalál fenyegeti a civil lakosságot. A video készítése óta azért valamit javult a helyzet. A “Fehér Konvoj X” legújabb szállítmánya is célba ért, és Moszkvában is megszületett a döntés: Oroszország gondoskodni KÖTELES Donbassz nélkülöző népéről.


https://balrad.wordpress.com/2014/12/22/osszefoglalo-donbasszbol/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése