Jurij Boriszov, orosz védelmi miniszter-helyettes szombati közleménye szerint Moszkva minden, a szerződésben rögzített lehetséges opciót elfogad a Misztral-ügy lezárásaként. A miniszterhelyettes szerint minden, Párizs által hozott döntést elfogadnak; és ebbe a mindenbe a helikopterhordozók átadása, vagy a befektetés összegének visszafizetése tartozik bele.
"El fogjuk fogadni a Misztral üzlet minden fejleményét. Nem fontos, hogy a döntést december 31-én, vagy 2015. január 1-jén hozzák meg."
Hídfő.net.ru | Jurij Boriszov
Boriszov hozzátette azt is, hogy Moszkva a hajók átadását, vagy a befektetés teljes összegének visszafizetését egyaránt elfogadja az üzlet lezárásaként.
A 2011 júniusában aláírt, mintegy 1,5 milliárd dollár értékű szerződés szerint Franciaország két Misztral típusú helikopterhordozó hajót kell építsen az orosz haditengerészetnek. Az első hajó, a Vlagyivosztok átadását 2014 november 14-re időzítették, de Franciaország kifutott az időkeretből, miután az elnök az ukrán helyzetre hivatkozva elhalasztotta az átadást. December 6-án Vlagyimir Putyin orosz államfő azt mondta, Moszkva elvárja, hogy a szerződés feltételei teljesüljenek, más opció nem lehetséges. Jurij Usakov elnöki segéd később megjegyezte, Moszkva állásfoglalása a Misztral-ügyben két lehetőség elfogadását engedi meg; a hajók leszállítását, vagy a befektetett összeg visszafizetését.
Csütörtökön a hajók átvételére és hazavezénylésére Franciaországba küldött legénység elhagyta a Saint-Nazaire kikötőt és hazatért Oroszországba.
Az Egyesült Államok régóta nyomást gyakorol a francia kormányra, aminek hatására több alkalommal is elhalasztották a hajók átadását. Az amerikai kormány utasítására Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hivatalos ajánlatot tett Párizsnak, hogy ne adják át a megrendelt hajókat az oroszoknak, ehelyett Washington venné meg azokat. Mint kiderült, a NATO éves költségvetésének kétszeresét kellene kártérítésként kifizetniük, ha nem teljesítik a megrendelést, így a NATO egyértelműen nem veszi meg a hajókat.
Franciaországnak viszont számolnia kell azzal, hogy rengeteg, jövőbéli megrendeléstől esik el, mivel ez a lépés azt mutatja, hogy a francia fél nem képes eleget tenni a szerződésben tett vállalásoknak, ha politikai nyomásgyakorlás áldozatává válik. A hajógyár szakszervezete már felhívta a figyelmet arra, hogy ez Franciaország részéről a függetlenség és önálló döntéshozatal hiányának beismerése.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/22/moszkva-turelmesen-megvarja-hogy-franciaorszag-enged-e-zsarolasnak